Kérlek segítsetek!


Ma elkezdtem utána nézni ennek az apasági nyilatkozatnak és megdöbbentő az ezzel kapcsolatos bonyolult procedúra.


Én jelenleg élettársi kapcsolatban élek, de nem egy címre vagyunk bejelentve. Ennél a pontnál nem is lenne gond. A baj ott kezdődik, hogy a baba fogantatásakor házas státuszban voltam, mert a hosszúra nyúlt eljárás miatt, csak decemberben sikerült kimondani a válást, de ekkor már két hónapos terhes voltam, persze már másfél éve nem éltünk együtt.


Kérdésem, jelen esetben is elég a "hajadonsági" és az apasági nyilatkozat ahhoz, hogy a kedvesem nevére vehesse a gyermekét vagy szükséges egyéb nyilatkozat, közjegyzői okirat, bármi...


Előre is köszönöm a válaszokat,


Fio


 


Kedves Fio!


 


Csak nyugalom! :) Süt a nap, itt a tavasz, és ráadásul: ahogy számolgatjuk, az 5. hónap végén- a 6. elején lehetsz, tehát van még idő mindenre! És egyébként is törekszünk arra, hogy érthetőek legyenek az információk, hogy lásd, annyira nem bonyolult a procedúra!


¨ Teljesen „normál” körülmények között sem lenne már elegendő a "hajadonsági" és az apasági nyilatkozat”, hogy a Kedvesed nevére vehesse a gyermekét, mert az „apasági” hatályosságához szükség lenne még egy igazolásra arról, hogy nem szerepelsz az Élettársi Kapcsolatok Nyilvántartásában. De hogy elölről kezdjük!


¨ A Családjogi törvényben (Csjt. , azaz: 1952. évi IV. törvény – a házasságról, a családról és a gyámságról) az szerepel, hogy:


35. § (1) A gyermek apjának azt kell tekinteni, akivel az anya a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak legalább egy része alatt házassági kötelékben állott. A házasság érvénytelensége az apaság vélelmét nem érinti.


Ez kellemetlenül érintene Titeket, hiszen – ahogy írtad – a terhességed első két hónapjában papíron még házasságban éltél. Ám a jogalkotók, ha nehézkesen is, de kezdenek számolni a realitásokkal, tehát azzal, hogy a babák nagy része már élettársi kapcsolatból születik, és ráadásul sokszor – az apasági vélelem szempontjából – nem egyértelmű szituációkban is.


 Valóban, Nálad/Nálatok is bonyolítja/módosítja kicsit a tennivalókat „az első két hónap”. Most töröltünk néhány mondatot, mert minek azt leírni, hogy mi lett volna, ha …


 A lényeg, hogy ne bonyolítsuk mi is túl: jogszabály-értelmezésünk szerint  


két lépés „írná felül” az elvált férjed apasági vélelmét:


1. vagy az, ha a Babó születése előtt összeházasodnátok a Pároddal, hiszen:


(3) Ha a nő házasságának megszűnése után újból házasságot kötött, az újabb házasságának fennállása alatt született gyermeke apjának akkor is az újabb férjet kell tekinteni, ha a korábbi házasság megszűnése és a gyermek születése közt háromszáz nap nem telt el. Ha azonban ez a vélelem megdől, a gyermek apjának a korábbi férjet kell tekinteni.


2. vagy ha – szintén a Babó születése előtt! -közösen nyilatkoznátok az élettársi kapcsolatotok  fennállásáról. Ez közjegyző előtt történő bejelentés, ami  ha megtörténik, akkor az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartása alapján az élettársad nevére kerülne a Baba „automatikusan” (tehát külön apasági nyilatkozatra sem lenne szükség), ugyanis az újszülött anyakönyvezésénél a bejegyzett élettársi kapcsolat egyenértékű a házassággal – az apaság vélelmezése szempontjából. Megint a Csjt.-t citálva:


(4) Ha az anya a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak egy része alatt nem állt házassági kötelékben, a gyermek apjának kell tekinteni azt a férfit, aki az anyával a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak egy része alatt a közjegyző által vezetett Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartása által igazolt élettársi kapcsolatban élt.


 


· HA erre szánnátok rá magatokat, akkor figyelmetekbe ajánljuk tájékoztatónkat a Jó tudni menüpontból: Kinek a nevére kerülhet a baba?... címmel.


· HA ezt nem akarjátok meglépni, akkor


- megtehetitek, hogy először érdeklődtök a helyi Gyámhivatalban vagy Anyakönyvi Csoportnál (tehát: ahol a teljes hatályú apasági nyilatkozat jegyzőkönyvét felveszik): elégséges-e a Párod nevére való anyakönyvezéshez a családi állapot igazolása: sem házasságban, sem bejegyzett élettársi kapcsolatban nem élsz... Az előbb levezetettek értelmében, tehát a törvény értelmében a válasz a „nem” lenne, de azt tudjuk mondani, hogy most olyan kesze-kusza a joggyakorlat, hogy minden előfordulhat… Mi nem tartanánk igazán nyugalmat biztosító megoldásnak ezt…


· A legkellemetlenebb helyzet az lenne, ha a házasság alatti fogamzási idő miatt a volt férj nevére kerülne a Baba…Érzelmileg is, meg a hivatali eljárást tekintve is: na, az valóban elkerülendő bürokratikus procedúra…! Le se írjuk most (csak végszükségben).


 


De – a leveled alapján úgy gondoljuk -, erre úgysem lesz szükség! :) Találtok valami érzelmileg is elfogadhatóbb megoldást a Kedveseddel! Ha valami nem volt világos a leírtakban, akkor először tedd félre, hátha másodszorra – ha kevésbé idegesen olvasod – világosabb lesz :)  De ha utána is maradnak kérdések, akkor szívesen állunk rendelkezésetekre, addig meg jó sütkérezést kívánunk, élvezd végre a napsütést!


 


Reméljük, nyugodtabb hétvégéd lesz így! :)


Üdvözöl Titeket,


a Kismamatanoda és az Elintézzük.hu csapata

CZsanett on 2010, október 13 - 13:26

Sziasztok!
Speciális helyzetben vagyok, szeretném a segítségeteket kérni! Papíron házas vagyok, de 1,5éve külön élek a férjemtől. Anyagi összefonódás miatt sajnos a válás nem megoldható. Az új kedvesemtől babát várok, és ha csak egy mód van rá, szeretnénk megelőzni, hogy a baba a férjem nevére kerüljön. Van arra lehetőség, hogy a férjem a házasság ellenére lemondjon a babáról? Esetleg kerülhet a picur az anyuka nevére? Csak van valami megoldás...

Előre is köszönöm a válaszotokat!
CZsanett

Szakértő on 2010, október 14 - 19:41

Kedves CZsanett!

Rendre elkerüli hozzászólóink, így a Te figyelmedet is az információ, mely szerint:

 

"Köszönjük, ha hozzászóltok a Kismamatanoda bejegyzéseihez, ötletekkel, tanácsokkal segítetek egymásmak, megosztjátok tapasztalataitokat.

Ugyanakkor kérünk Benneteket, vegyétek figyelembe, hogy személyre szabott tanácsadást - mi jár, mennyi, mit tegyek szerintetek - csak a VIP mama klub tagjainak tudunk nyújtani, így csak akkor tudunk azokra válaszolni, ha a Levél nekünk menüpontban külditek el nekünk. Ha kártyát szeretnétek rendelni, a Kártyaigénylés menüpontban tehetitek meg, majd a kártyát kézhez véve, a kártyaszámot feltüntetve írjátok meg az összes Titeket érintő kérdést! :)

Várjuk leveleiteket, kommentjeiteket, és olvassatok gyakran minket, hogy gondtalanabb és még boldogabb lehessen a babavárás!"

 

Reméljük, hogy hamarosan válaszolhatunk a kérdésedre, amennyiben továbbra is megtisztelsz minket a bizalmaddal :)

 

Találkozunk VIP mamaként, addig meg jó hétvégét kíván, a Kismamatanoda csapata