Tisztelt Kismamatanoda Csapat!
Először is BUÉK! Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a
tanácsadási lehetőségre : ) hiszen meglehetősen összetett
jogszabályokról van szó, ami a kismamák ellátását illeti
és valóban, ha az ember az ismerőseit kérdezi, mindenki mást
mond : ( Próbáltam utánaolvasni az engem érintő
kérdéseknek, ezért vannak dolgok, ahol csak megerősítésre
lenne szükségem, ugyanakkor vannak megfejtetlen, homályos
foltok is, amit szeretném, ha megválaszolnátok! Előre is
köszönöm és bocs a hosszú levélért!
2009 augusztusában szültem meg első gyermekünket. 2002 óta
van folyamatos munkaviszonyom és az átlagnál magasabb
keresettel rendelkezem. A szülés után TGYÁST, majd
természetesen GYED-et kaptam, amit most, hogy várandós vagyok
a második kisbabánkkal : ), (a honlapon olvasott információk
alapján) lemondtam jan. 1-vel és ezzel egyidejűleg táppénzre
mentem. Július végére vagyok kiírva, így elvben akár össze
is lehetne hozni a 180 napos bérezett napot, de mivel nem tudom,
hogy a munkáltató hogyan állna hozzá, hogy csak kb. 4
hónapot kellene dolgoznom, ill. nem tudhatom, hogy ezt a
várandósságot hogy viselem majd, egy 1,5 éves gyerkőc
mellett valószínűleg inkább nem vállalom be ezt a verziót.
1. Így, ha jól sejtem, akkor a második gyermek utáni
TGYÁS-om alapja a minimálbérből fog kiindulni, ugye (hiszen a
táppénz nem számít bérezett napnak és így nem lenne az
elmaradt szabikkal stb-vel együtt sem 180 napom, ami után
ismét a plafon nélküli TGYÁS-sal számolhatnék)?
2. Ha jól számolom, akkor a TGYÁS 2012-ben fog lejárni...
így az lenne a kérdésem, hogy akkor a GYED-emet a 2011-es
(táppénz + TGYÁS) éves átlagkeresetem alapján fogják majd
kalkulálni?
3. Mennyiben lenne más a helyzet, ha már 2011-ben járna le a
TGYÁS-om és 2011-ben kellene megigényelnem a GYED-et? (ez a
verzió akkor fordulhatna elő, ha szülési szabira mennék a
szülés előtt)
4. A kisfiam augusztusban lesz 2 éves... ekkor én már
TGYÁS-on leszek... GYES-t igényelhet utána a nagymama, akivel
egyébként egy háztartásban élünk? Vagy ennek milyen
feltételei vannak? Vagy van esetleg valami más kedvezőbb
lehetőség?
5. Munkajogi kérdésem is lenne... ha korábban volt céges
autóm (ami a munkaszerződésben nem szerepel, mint
"járandósság"), akkor majd ha visszamegyek dolgozni, akkor
köteles a munkáltató autót biztosítani vagy hivatkozhat
arra, hogy azóta megváltoztak a céges szabályok ezügyben és
nekem már nem jár autó?
6. A jelenlegi táppénzes időszakot korrigált bérrel
köteles nekem a cég számfejteni, igaz? Méghozzá az átlagos
béremelés mértékével kell korrigálnia, ugye?
7. Mi a helyzet a Cafeteria-val? Jár a táppénzes időszakra?
8. Sajnos addig húztuk-halasztottuk a kisfiam
babakötvényének intézését, hogy nem tudom, hogy ennyi
idővel visszamenőleg is meg lehet-e igényelni.... ennek mi a
módja?
9. A Testvérem munkahelye sajnos lehet, hogy csődöt fog
jelenteni, ill. az is elképzelhető, hogy felszámolják a
céget... ezzel kapcsolatban azt szeretném megkérdezni (ha
lehet : )), hogy mit javasoltok, menjen vissza táppénzre (egy
műtét miatt kb. 2 hónapot volt táppénzen és most ment
vissza dolgozni)? Ha jól gondolom, táppénz esetén a cég
végleges törléséig (természetesen egészségügyileg
indokolt esetben) akár táppénzen maradhatna, míg ha továbbra
is dolgozna, akkor akár egyik napról a másikra meg is
szűnhetne a munkahelye...
Nagyon szépen köszönöm a segítségeteket!
További szép napot!
Kedves, kíváncsi Kismama! :)
Valóban nem fukarkodtál a kérdésekkel, mi sem fogunk a válaszokkal, bár a helyzet szerencsére egyszerűbb, mint amilyennek látszik…
Tehát:
1. A kisebbik gyerkőcöt július végére várjátok, tehát elvileg tényleg összejöhetne a plafon nélküli tgyás-hoz szükséges 180 bérezett nap: az összegyűlt szabadsággal, a betegszabadsággal ÉS munkába állással. A táppénzes időszak valóban nem számít bele. De Ti már döntöttetek; megértjük, hogy egy másfél éves gyerkőc mellett ez komoly szervezést igényelt volna…
180 bérezett nap híján viszont a tgyás-od, sőt a gyed-ed naptári napi összege is legfeljebb a jelenlegi minimálbér kétszeresének 30-ad része lesz és nem a minimálbér 30-ad része! Azt írtad, az átlagosnál magasabb a jövedelmed. Ha 2011. január 1-jétől lettél „keresőképtelen”, akkor ez azt jelenti, hogy ennek első 15 munkanapja betegszabadságnak minősül, és mértéke a naptári napi átlagkereseted 70 %-a. Az ellátások mértéke pedig ebből a tényleges jövedelemből számolt napi átlag 70 %-a. Ha az átlagosnál magasabb a kereseted, akkor - reméljük, - a 70 %- a eléri a minimálbér kétszeresét!...
http://www.kismamatanoda.hu/jogszabalyok/tgyasterhessegi-gyermekagyi-segely-osszegenek-szamitasa
http://www.kismamatanoda.hu/jogszabalyok/a-gyed-gyermekgondozasi-dij-osszegenek-szamitasa
A tgyás-ból csak 16 %-os szja- előleget vonnak, a gyed-ből majd nyugdíjjárulékot is; tehát a Babó születésekor érdemes tgyás-ra váltani akkor is, ha még „nem jár le” a nagyobbik utáni gyed. Érdemes adójóváírást kérni, és természetesen igénybe tudjátok venni a családi kedvezményt.
2-3. Ha minden „szabályosan” zajlik, akkor egy július végi baba utáni szülési szabadság 168 napja valóban januárban járna le, és utána lehetne igényelni a gyed-et. Semmilyen ellátásnak nem alapja sem a táppénz, sem egy másik ellátás, jelen esetben a tgyás… Az ellátásokat, a tgyást is, a gyed-et is, a táppénzszabályok szerint számolják. Tehát a Te gyed-ed esetében nézik először az előző naptári évet, majd ha ott nincs 180 bérezett nap, akkor nézik az igénylés előtti 180 napot. Ha 2012-ben indítod, akkor gyed és táppénz lesz előtte, ha 2011-ben, akkor tgyás és gyed. Tehát egyik esetben sincs 180 bérezett nap, viszont a tgyás-t, a gyed-et és a táppénzt is „méltányolja” a törvény, tehát a számítás alapja a tényleges béred lesz, mert az kedvezőbb, mint a minimálbér. Viszont olyan értelemben nem lesz előnyöd abból, ha nagyon magas a jövedelmed, hogy a gyed maximálva van, tehát legfeljebb a minimálbér kétszerese lehet a számítás alapja.
4. Valóban, a gyed-be fogsz szülni, így először a gyed-et le kell mondanod, és csak utána igényelheted a tgyás-t (váltani mindenképpen érdemes, ahogy leírtuk…)
Nagymama nem veheti igénybe a gyes-t, mert egy család csak egy ellátást vehet igénybe ebben az esetben: http://www.kismamatanoda.hu/jogszabalyok/valasztas-az-ellatasok-kozott
5. Úgy tűnik, a „járandóságai” nem szabályozottak munkaszerződésben, ettől kezdve viszont nem kötelezőek, legfeljebb csak adhatóak. Ha vannak erre vonatkozó céges szokások, szabályok, akkor ezekkel érdemes megkeresni munkajogászt: http://kismamatanoda.hu/jo-tudni/jogpont-halozat-ingyenes-jogi-segitseg-a-munka-vilagaban
6. A Munka Törvénykönyve úgy fogalmaz, hogy a dolgozó alapbérét a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság megszűnését követően kell korrigálni az éves bérfejlesztésnek megfelelően: http://kismamatanoda.hu/jogszabalyok/kotelezo-berkorrekcio-gyed-gyes-utan
84. § A munkavállaló személyi alapbérét a sorkatonai vagy polgári szolgálat teljesítését, illetve a gyermek ápolása, gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadság [138. § (5) bekezdés a) pont], továbbá a közeli hozzátartozó ápolására vagy gondozására biztosított fizetés nélküli szabadság (139. §) megszűnését követően a munkáltatónál az azonos munkakörrel és gyakorlattal rendelkező munkavállalók részére időközben megvalósított átlagos éves bérfejlesztésnek megfelelően módosítani kell. Ilyen munkavállalók hiányában a munkáltatónál ténylegesen megvalósult átlagos, éves bérfejlesztés mértéke az irányadó.
7. Ehhez ugyanúgy, mint a céges autó kérdéséhez, háttér-információk kellenének – leginkább egy munkajogásznak.
A cafeteria béren kívüli juttatási rendszere, a szabályainak a kialakítása a munkáltató döntési jogkörébe tartozik. Bár kifejezett jogszabályi előírás nincs, a gyakorlat szerint a táppénzt megelőző betegszabadság (15 munkanap) időszakára a cafeteriának nem a „munkába járáshoz köthető” elemei (pl. internet-használati díj, étkezési utalvány stb.) járnak, de a táppénzes időszakra végképp nem kötelezőek a szociális juttatások. Ha munkaszerződésed nem is, de kollektív szerződés vagy egyéb belső szabályzat másként is alakíthatja a rendszert, - ezt tehát valószínűleg ismered!
8. Jó hír: a babakötvény igényléséhez semmit sem kellett tenned, ez megtörtént, a Magyar Államkincstár intézte, tehát az állam által utalt összeg ketyeg a kisfiatok születése óta. Egyébként kellett, hogy kapjatok egy értesítő levelet a kincstári számla megnyitásáról :)
Ha továbbra sem teszel semmit, akkor ez a gyermeknek járó állami támogatás ezen a kincstári számlán marad, és a Kincstár évente az ötéves állampapír hozamával megegyező mértékű kamatot ír jóvá a számlán lévő összeg után. De megteheted azt is, hogy ún. Start-számlát nyitsz a gyermeked nevére. Hogy van-e ennek értelme, hogy mi szükséges ehhez, hogy a saját befizetés után milyen mértékű további állami támogatás várható, azt elolvashatod a tájékoztatónkban :)
http://kismamatanoda.hu/jo-tudni/babakotveny-start-szamla-1
http://kismamatanoda.hu/jo-tudni/babakotveny-start-szamla-2
9. Ha olvasgatsz minket, akkor tudhatod, hogy munkajogi kérdésekben csak és kizárólag általános mondandókra korlátozzuk magunkat, hiszen ezekben az esetekben egy nem ismert körülmény figyelembe nem vétele súlyos következményekkel járhat. Nem tudjuk innen megítélni, hogy melyik jobb verzió: a 60 %-os táppénz, amely közben ugyanúgy megszűnhet a Testvéred munkahelye egy csődeljárás közben, viszont esetleg van lehetősége új munkahelyet keresni, vagy a 100 %-os bér, azzal a napi félelemmel, hogy… Nem tudjuk megítélni a csődeljárás vége előtti elbocsátás veszélyét sem. Javasoljuk Neki is munkajogász megkeresését!
Ami biztos:
- ha keresőképtelennek ítéli az orvos a Testvéredet, akkor legfeljebb egy évig (ebből most használt fel két hónapot) tarthatja táppénzes állományban. Ha az egy éven belül megszűnne a munkaviszonya, akkor azt követően passzív jogon még 30 napig.
- Ha a munkába járást választaná, és eközben mondanának fel Neki, akkor a felmondást követő három napon belül keresőképtelen állományba kell kerülnie, hogy kaphassa a passzív táppénzt 30 napig.
Ennyi most röviden:); azért a csatolmányokkal együtt lesz min gondolkodnod!
A nagyobbik Kicsi mellett különösen könnyű pocakos hónapokat kívánnak,
a Kismamatanodások
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges











