Köszönöm a választ, magam is épp nosztalgiázom, milyen
gyorsan eltelt az idő, kis Manócska már ekkora, hihetetlen!Én
azért folytatnám a gondolatmenetet, hiszen itt nem a távoli
jövőről van szó, hanem hogy mégis mikor vághatunk/vágjunk
bele újabb babába, azt pedig már mostanában el kell
kezdeni.:)) Nos, nem tudom, hogy mi a helyzet, ha Gyes-be
érkezik a baba már, vagy abból is kicsúszik. Tudom,
távolinak tűnik és jó lenne azt mondani, hát érkezzen
Gyedbe, de komoly hiteltartozásunk van és még azt sem tudom,
holnap lesz-e a férjemnek állása. MIlyen adatokat adjak meg?
Én iskolában dolgoztam, pszichológusként, de padagógus
szabályok érvényesek ránk is (most lettünk nevelési
tanácsadó tagjai) igen, a jogviszonyom folyamatos, státuszban
vagyok. Vagyis a szabi is érdekes, mert valójában nemigen van,
sőt, a szünetek miatt még sokkal többet is veszünk igénybe,
mint lehetne ugye. Most a Gyedem 69 ezer, úgy korábban a nettó
jövedelmem 100-110 ezer közt volt. Mondjak valamiből
pontosabbat? Táppénzre is hasonlókat kaptam. Szóval értem,
hogy a legideálisabb a két baba közt kevesebb, mint 2 év
volna, de mi van, ha csak 2011. decemberi vagy akár későbbi
baba lenne? Köszönöm.
Kedves „Kugli”!
Csak nem jött össze :) - azt gondoltuk, hogy a 2. levélváltásban kiderül, hogy az elsőszülött gyerkőc kisfiú vagy kislány, - ám most se tudtuk meg, hiszen egy Kismanó lehet mindkettő :)
És mennyit lehet majd akkor nosztalgiázni, amikor ott lesz a kistesó is! „Nézd, úgy tartja a kezét, ahogy Manócska is ennyi idősen…” stb. stb.
Na, de térjünk vissza a gondolatmenetünkhöz, hiszen még vannak gyakorlati és elméleti tennivalók, amíg itt tartanak majd.
Igen, az kemény élethelyzet, ha a hitel mellett még a férje állásáért is aggódni kell. Bár kinek van ma „bebiztosított” helye! Nem mindegy persze, hogy mi a férje foglalkozása, mert lehet, hogy kelendő a munkaerőpiacon, és akkor csak átmeneti nehézséget jelentene a jelenlegi állása elvesztése…
Mindenesetre az Ön jövőbeli „élethelyzetéből” is ki kéne hozni a maximumot, az adna nagyobb biztonságot a családnak.
A továbblépéshez valóban kellene még néhány információ: a bruttó jövedelme, az, hogy adójóváírást kért-e, valamint, hogy megoldható lenne-e a gyes időszakában néhány hónapnyi munkavégzés. Végül, hogy 2009-ben vett-e ki szabadságot… (ha pedagógus munkakörben dolgozik, akkor a szabadságot a nyári szünetben kellett volna kivennie, viszont akkor táppénzen volt… - tehát?)
És nyugalom! Azért a május 1-jét követő jogszabály-változásokban van olyan, ami kedvezőbbé teszi az ellátások számítását J
Várjuk a válaszát, de ne az egyetlen naposnak jósolt szombatot áldozza erre!
Jó hétvégét kíván az egész családnak, a Kismamatanoda csapata
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges












Hello
Ehhez kapcsolódó kérdés: ha az első gyereknél a tgyás jóval magasabb volt a minimálbér kétszeresénél, és a 2. gyerek 2 éven belül megszületik, ott is ugyanez a tgyás lesz, vagy van maximuma? És ha 2 éven túl születik?
Köszönöm
Kedves Kknc!
Jókat kérdezel :), csak kérünk, pislants pár centivel a levelünk fölé, és olvasd el, hogy' lehetsz a VIP mama klub tagja! Bizony-bizony, egyre bővül ez a társaság, így azután egyre nehezebb szuflával bírni a válaszadást :) Ez nem panasz ám, csak "magyarázat".
Tehát várunk mihamarabb a klubba! A tudnivalókat lásd: fönt
Addig is szép őszi napokat kíván,
a Kismamatanoda csapata