Kedves Tanácsadók!

 

  Ismét segitségetekre szorulok. 2008.-ban megszületett a

  kisfiam és 2010.-ben ismét sikeresen munkába álltam, hála az

  általatok felvértezett tudással. Most ismét kopog nálunk a

  gólya és úgy néz ki aug. környékén lesz kistesó, csakhogy

  a jog elpártol töllem/lünk. Drága kormányunk szagos új

  munkatörvény csokrában ami úgy tudom juliúsban lép életbe,

  nem tudom mennyi inda fog fojtogatni. Azt sem tudom hogy ha

  bejelentem, hogy terhes vagyok van e még védelem!? Mit és hogy

  tegyek hogy a lehető legtöbbet hozzam ki a helyzetből ha már

  bevállaltuk ebben a nehéz évben. Bizony rég próbálkoztunk

  de nem sikerült, most tettem le volna róla mivel rázós

  körülmények jönnek, benzin, 27% áfa stb. de úgy

  döntöttünk ennyire nem hagyjuk, hogy a körülmények

  határozzák meg hányan legyünk a családban. Szóval most kell

  okosnak lenni csak igazán. Amennyiben normális lesz a cég

  (bár leépités is volt már, és lehet, hogy lesz is)

  remélhetőleg dolgozhatom és szeretnék is ameddig csak lehet.

  Mikor áruljam el, hogy állapotos vagyok? Mi vár rám? Mekkora

  GYED-re ,GYES-re számithatok? 2010.szep.kaptam meg a szabikat

  és okt.-től dolgozom foylamatosan a bruttom 300e. Ft.Maradt

  törvény ami egyáltalán véd mint kismamát? Segitségeteket

  előre is köszönöm! Kérlek az adatokat kezeljétek

  bizalmasan. Köszönettel: Mazsola

 

 

Kedves Mazsola!

 

Minket régen olvasó kismamaként tudhatod, hogy maximálisan tiszteletben tartjuk az inkognitótokat :) És ezen kívül most még viszonylag megnyugtató információkkal is szolgálhatunk. De nézzük sorra!

 

♦ A tervezés időszakában is komoly gondot okozott neked a munkáltatóddal való kommunikáció mikéntje.

Már akkor megírtuk neked, - és a Mt. változásai semmit nem módosítottak ezen -, hogy a gyermekvárás bejelentése saját érdekedben minél hamarabb ajánlatos. A gyermeket váró kismama ugyanis speciális védelemre jogosult, de ezt nem lehet a munkáltatótól számon kérni, ha nem tudja az örömhírt.

http://www.kismamatanoda.hu/jogszabalyok/munkajogi-vedelem-a-terhesseg-alatt-a-munkakora-munkafeltetelek-modositasa

 

Tehát bejelentési és együttműködési kötelezettséged miatt is, meg a saját jól felfogott érdekedben is érdemes a már biztosnak tudható pocakosság tényét közölni: a munkáltató csak ebben az esetben tudja teljesíteni a törvény előírta kötelezettségeit (és tud esetleg felkészülni a munkafeltételei módosítására, ha szükség lenne rá a Te és a Pocaklakó védelmében).

Tudod, Mazsola, a felmentési védelem a terhesség kezdetétől a kisebbik gyerkőc 3. születésnapját követő 30 nap végéig véd a rendes felmondástól.

http://www.kismamatanoda.hu/jogszabalyok/felmondasi-vedelem

http://www.kismamatanoda.hu/jo-tudni/felmondasi-vedelem-mit-jelent-es-mit-nem-jelent

 

Ennyit a munkajogi védelemről.

 

♦ A tgyás számításának alapja az előző évi jövedelmed lesz. Az ebből számolt napi átlag 70 %-a lehet a tgyás, ez plafon nélküli, hiszen a két poronty között megvolt a 180 bérezett napod.

http://www.kismamatanoda.hu/jogszabalyok/tgyasterhessegi-gyermekagyi-segely-osszegenek-szamitasa

 

A gyed összege változatlanul maximálva van, legfeljebb a mindenkori minimálbér kétszerese lehet. Mivel 2012-ben jelentősen megugrott a minimálbér összege, az átlagnál  magasabb keresetű kismamák jól járnak a gyed-számításnál már idén is, nálatok, Mazsola, a gyed átcsúszik 2013-ra, ki tudja, akkora mi hogy’ módosul!

 

♦ A gyes időszaka még igen messze van, hátha addig ezzel az alanyi jogon járó (és biztosítási jogviszonyhoz nem kötött) ellátással is történik kedvező változás. A gyes összege megegyezik a mindenkori öregségi nyugdíjjal, erről pedig elmondható, hogy 4 éve egy fillérrel sem emelkedett (28.500.-)

 

♦ Az is kétségtelen, hogy az ellátások összegét kedvezőtlenül befolyásolja az adójóváírás megszüntetése. Viszont lehet kalkulálni a családi kedvezménnyel, ami némiképp korrigálhatja a családi büdzsét.

Apropó! Ugye nem feledkeztek el arról, hogy a családi adókedvezményt Zsebibaba 91 napos korától igénybe lehet venni?!

 

Ezeket valóban érdemes végiggondolni, igazad van, érdemes „okosnak lenni”, és számolni minden lehetőséggel. Valóban nehéz évben érkezik a gólya, de ha ennyire vártátok a kis jövevényt, nem pusztán az anyagiakon fog múlni az örömötök :)

És a kisfiatok mit szól a nagytesó-szerephez? Hiszen mire megszületik a húga? öccse? , komoly négyéves lesz…

 

Mazsola, örülünk az örömötöknek, az aggodalmaidat meg remélhetőleg sikerült csökkenteni!

Üdvözöljük az egész családot,

a Tanodások

Merion on 2012, február 6 - 06:58

Kedves Tanodások!
Nagyon megörültem, amikor rátaláltam erre az oldalra, mivel tanácsra lenne szükségem. 2010. májusában született meg a kisfiam, jelenleg vele vagyok itthon GYED-en. A munkaviszonyom még jelenleg is fennáll. Párommal már a második babát terveznénk, de úgy szeretnénk időzíteni, hogy pénzügyileg a lehető legtöbbet hozzuk ki a helyzetből. Ezzel kapcsolatban merült fel több kérdés is. Úgy hallottam, hogy akkor kaphatnám meg a max. Tgyást és GYED-et a második baba esetében is, ha a két baba között 180 napot dolgoznék. Ez valóban így van? Ha igen, akkor ebbe a 180 napba az eddig felhalmozott szabadságokat be lehet számítani? A fiam 2 éves korától mennék vissza dolgozni – ha lehet, akkor csak arra a 180 napra ami szükséges, mivel nem túl nagy korkülönbséget szeretnénk a két gyerkőc között. Nem tudom, hogy GYES mellett a törvény engedi-e, hogy 6 órát a munkahelyen és +2 órát otthonról dolgozzak, ilyen lehetséges? (Mivel, ha jól tudom, gyes mellett csak 6 órát lehet dolgozni, de otthonról időkorlát nélkül - remélem ezt jól tudom…) Az eddig felhalmozott szabadságomat a GYED lejárta után szeretném kivenni és utána állnék munkába, ezt megtehetem, vagy van erre is valamiféle szabály.

Előre is köszönöm a segítséget!

Mazsola on 2012, január 21 - 08:19

Még valami, a régi dolgokkal tisztában vagyok, de sajnos senki sincs a környezetemben aki teljesen biztos lenne abban, hogy mit fog tartalmazni erre a témára a júliusban életbelépő új munkatörvénykönyv. :(
Babóca aug. közepére várható.
Köszönöm

Szakértő on 2012, január 22 - 22:18

Kedves Mazsola!

Nincs tudomásunk a Munka Törvénykönyve ez évi változtatásának szándékáról, hiszen a nagy átalakítás tavaly több lépésben megtörtént.

Ha rákattintasz a következő linkre http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99200022.tv , akkor láthatod, hogy egyrészt a net jogtár is 2014.01.01-re jelzi a következő változást, másrészt ha megnézed a 2014. 01.01-től hatályos verziót, láthatod, hogy abban is változatlan a kismamák felmondási védelmét megfogalmazó 90.§ d) és e) pont...

 

Egyébiránt ha figyelemmel kíséred a jelenlegi törvénykezési gyakorlatot (az utolsó pillanatban beadott egyéni mósosító indítványokkal), akkor egészen magától értetődő, hogy a törvénynek a Magyar Közlönyben való megjelenéséig senki nem nyilatkozik arról, hogy "mit fog tartalmazni"...

 

Tehát jobban teszed, Mazsola, ha megnyugszol, nem aggódsz tovább, ebben a kérdésben mostanában nem prognosztizálható változás.

Nyugodtabb babavárást kívánunk! :)

Üdv. a Tanodásoktól

Mazsola on 2012, január 21 - 08:05

Köszönöm Válaszukat!
Már csak azt nem értem, hogy mért hall az ember olyanokat, hogy minden megváltozott és a kismamát ki is lehet rúgni nincs már védelem 1 hó alatt, ill. gyes alatt is felmondhatnak stb. Ezek szerint semmi sem változott!?
Köszönettel
Mazsola

Szakértő on 2012, január 22 - 21:46

Kedves Mazsola!

Pontosan azért csatoltuk "Visszatekintés 2011-re" c. tájékoztatónkat a levelünkhöz, hogy lásd, mi minden változott a múlt évben - rengeteg kismamákat is érintő törvénymódosítás volt! Az kétségtelen, hogy a terhesség illetve a gyermek három éves koráig tartó gondozása alatt megmaradt a felmondási védelem.

 

Nem tudjuk, hol olvastad az (fél/hamis) információkat, kétségkívül csak hiteles helyről érdemes tájékozódni. A Tanoda gyakorlata az, hogy a kismamák kérdéseire adott válaszunkhoz csatoljuk a megfelelő jogi hátteret, tehát el is olvashatod, hogy mire alapozzuk a tájékoztatást.

Üdvözlettel, a Tanoda csapata