Sziasztok!

 
kisfiam március végén lesz 3 éves.
Szerettünk volna addigra még egy babát, de mindezidáig nem úgy alakult.
A munkáltatómmal nemrégiben tárgyaltam, úgy néz ki, 8 órában nem tud foglalkoztatni, mert hát ugye kaki van a palacsintában, mint mindenhol. 4 órában tudnék visszamenni dolgozni.
- A kérdésem az lenne, hogy a 4 órás munkaviszony, mint olyan, jelent-e nekem hátrányt most ill. a jövőre nézve? (járulékok, nyugdíj vagy akármi). (Csak azért mert többen azt mondták, hogy ragaszkodjak a 8 vagy 6 órás bejelentéshez)
- Ha idén vagy jövőre újra szülök, mi lesz az alapja a TGYÁS-nak ill. a GYED-nek?

Előre is nagyon köszönöm a választ!!!
 
Kedves Nyunyóka!
 
Gratulálunk a nagyfiadhoz, 3 év már komoly kor!
Ha visszamész dolgozni a gyes lejártát követően, akkor elvileg a munkáltatódnak ugyanazon szerződés alapján ugyanazon munkakörbe kellene visszavennie. /Miután kivetted az összegyűlt szabadságodat, amit már a bérkorrekcióval számolnak !!!! / 
Nagyon derék dolog, hogy elbeszélgettél a munkáltatóddal az elkövetkezendőkről, de mi azt ajánlanánk, hogy írásban is jelezd visszatérési szándékodat egy kedves, udvarias, ajánlott-tértivevényes levélben.
A válság valóban sok helyen jár azzal a kompromisszumos megoldással, hogy inkább a dolgozók munkaidejét csökkentik, csak hogy minél kevesebb embert kelljen elküldeni…
A leírtakból úgy tűnik, hogy a Te munkáltatódnál is ez a helyzet…Ha tehát ez általános tendencia, ha a Veled hasonló munkakörben dolgozóknál is munkaidő-csökkentés történt, akkor valóban azt kell fölmérned, hogy van-e esélyed máshol elhelyezkedni teljes munkaidőben, vagy megfelel Neked így…
Ehhez viszont valóban tudnod kell néhány információt a részmunkaidős foglalkoztatásról.
- A részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállaló teljes jogú biztosított, tehát az általános szabályok szerint illetik meg a természetbeni és a pénzbeli ellátások.
- A fentiek alól a szolgálati idő jelent kivételt. /Aki pl. a minimálbér feléért dolgozik, az 1 év alatt csak 183 napnyi szolgálati időt szerez, míg ha valaki részmunkaidőben is megkeresné a minimálbért, teljes szolgálati időt szerezne. Tehát ebben az esetben nem a munkaidő, hanem a bér az arányosítás alapja./
- Ami ennél Téged jobban érint most - egy következő Babánál részmunkaidős foglalkoztatás esetén is egy nap egy napnyi biztosítási időnek felel meg.
- A biztosításhoz kötött ellátásoknál – pl. táppénz, tgyás, gyed – viszont a számítás alapja a részmunkaidős bér lesz, ami az esetek többségében igen-igen „karcsú”…
Kormányzati szándék megkönnyíteni a jövőben a gyed-ről, gyes-ről visszatérőknek a részmunkaidős foglalkoztatást – sőt, a közszférában kötelező is így visszavenni az anyukát, ha ezt Ő kéri. És biztos, hogy gyermek(ek), család mellett dolgozóknál ez bizonyos vonatkozásban ez „kényelmesebb” megoldás is lenne, mint 8 órás munka után kezdeni a következő „műszakot”, de azoknak a családoknak, akik még gyermeket szeretnének, a részmunkaidős foglalkoztatást a jövőbeli ellátások szempontjából is mérlegelniük kell…
Nyunyóka, reméljük, segített a válaszunk, de ha van még kérdésed, írj bátran:)
 
üdvözlettel
 
az Elintézzük.hu csapata
 


S.Emese on 2012, október 9 - 15:20

Kedves Szakértők!
Még új vagyok ezen az oldalon,így nem tudom,hogy jó helyre írok-e...
Minden esetre lenne pár kérdésem és nagyon örülnék ha tudnátok segíteni Nekem...
2013.03.05-re vagyok kiírva,elvileg akkor születik meg a baba :)
Engem az érdekelne,hogy mennyi TGyás-t fogok kapni,ha kapok egyáltalán ha 4 órás munkaviszonyom van. 54.000 Ft-ra vagyok bejelentve, 2012.04.11-óta dolgozom itt,előtte 2010.09.01-2012.04.23-ig dolgoztam egy bölcsődében ahol rendesen 8 órás munkaviszonyom volt..Mi alapján és honnantól fogják számolni a Tgyás összegét majd?Kb mennyi pénzre számíthatok havonta?
Válaszotokat előre is köszönöm!
Tisztelettel: Emese

elintézzük.hu on 2010, február 5 - 11:23

Kedves Kati!

A tgyás és a gyed számításának alapja az aktuális szerződés szerinti bére lesz, a kérdés inkább az, hogy mi legyen azzal a majd’ két hónappal a gyed lejárta után a szülésig.

- Azt javasolnánk, hogy jelentse be írásban (is) a munkáltatójának, hogy március 28-val megszakítaná a fizetés nélküli szabadságát, és kivenné az addig összegyűlt szabadságát (ami valószínűleg ki is tartana a szülés napjáig) – az teljes havi bért jelentene, és ha esetleg kategóriát ugrott az elmúlt két évben, vagy volt bármiféle egyéb bérkorrekció, akkor még minimálisan kedvezőbb is lehet! Eközben / a szabadsága mellett kaphatja a gyes-t is! Minthogy a dátum fix, akár február végén -március elején be lehetne adni az igénylést.
/Még egy „apróság”: ahhoz, hogy egyáltalán ki tudja venni a szabadságát, a háziorvosának munkaképesnek kell „minősítenie”, tudjuk, hogy ilyen esetekben ez múködni szokott…/

- Akkor kellene inkább Apukának igényelnie a gyes-t, ha a szabadsággal és az esetleges táppénz előtti betegszabadsággal nem jutnának el a szülés napjáig (ami kizárt, lévén alig két hónapról szó!), ti. két ellátást: táppénzt és gyes-t párhuzamosan nem kaphatna.

- Ennél a vázolt verziónál a szülés napjától érdemes igényelnie a tgyás-t, Kati, úgy, hogy az előtte lévő nappal lemondja a gyes-t! Fontos a sorrend!

A most vázolt verzió azért kb. 200 ezer pluszt jelentene ahhoz képest, mintha csak „simán” gyes-en maradna …Jó lenne, ha a munkahelyén megértenék az Önök szempontjait is, és jó szájízzel végeznék a plusz adminisztrációt (a szabadságát meg előbb-utóbb úgyis ki kéne fizetni…)

Kati, - reméljük, hogy könnyen átverekedte magát az ágas-bogas magyarázatokon, ha valami kérdése mégis maradt, írjon bátran! A nagyobbik gyerkőc –kislány? kisfiú? – meg hamarosan két éves lesz, boldog ünneplést kívánunk előre is! üdvözlettel az Elintézzük.hu csapata

ninime on 2013, február 5 - 17:02

Üdvözlöm!

Most találtam erre az oldalra,és nagyon hasznosnak találom.
Érdeklődnék is rögtön ha nem baj.
Kisfiam 2013 január 4-én töltötte be a 3.ik életévét.
Jelenleg még szabin vagyok itthon.

Kérdésem az lenne hogy igényelhetem a munkahelyemen a 4 órás részmunka időt ha a kisfiamat nem tudom elhelyezni?
Szeptemberben kezdené az ovit,ugyanis még nem szobatiszta.(remélhetőleg addigra az lesz)
Miután ovis lesz tudnám a 8 órát is vállalni.

A családban mindenki dolgozik kivéve Apósom aki szívbeteg és itthon van (a leszázalékolását várja)
Ő lenne az egyetlen személy akire rá tudnám bízni a kicsit,de Neki betegsége miatt a 4 órás (munkahelyem közel van ezért az utazás minimális) felügyelet is elég fárasztó lenne nemhogy a napi 8 óra.

Előre is köszönöm a válaszukat.

Szakértő on 2013, február 13 - 16:58

 

Kedves Ninime!

 

Elolvasásra ajánljuk a Mt. (2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről) 61.§ (3) bekezdését :), és a hozzászólása alatti tájékoztatónkat - amely elkerülte e figyelmét - a személyre szabott tanácsadásunk mikéntjéről.

 

Üdvözlettel,

a Tanoda csapata

 

 

elintezzuk.blog.hu on 2010, február 5 - 11:23

Kedves Szakértők,!

A következő lenne a kérdésem:

2004– ben kezdtem el dolgozni. Folyamatos munkaviszonyom volt 2007. szeptemberig. A bruttó fizetésem kb. 135000 ft volt, ez rendes bejelentett közalkalmazotti bér. A középiskolában, ahol dolgozom, státuszom van, jelenleg is.
2007 szeptemberében táppénzen maradtam, mert terhes lettem. 2008. március 28. -adikán született meg első gyermekünk. Azóta vele vagyok itthon. 2008-ban a GYÁSom 87000 Ft volt miután az lejárt a gyedem 72500 Ft jelenleg is.

Jelenleg a 2. gyerekkel vagyok terhes, aki várhatóan 2010 Május 18.- a körül születik. Jelenleg veszélyeztetett terhes vagyok a 2. gyerekkel.
Kérdésem, hogy a gyed lejárta után/előtt (2010 márc. 28.) mit javasol? Hogy és mikor intézzük úgy a dolgainkat, hogy a második gyermek megszületése után a legkedvezőbb pénzügyi juttatásokba részesüljünk? Hallottuk, hogy ilyen esetben a gyed után nem gyesre mennek, hanem pár nap szabadságot vesznek ki és utána táppénzre mennek.

Üdvözlettel: P. Kati

elintezzuk.blog.hu on 2010, február 5 - 11:19

Sziasztok!

Nagyon köszönöm a választ!! :)
A 4 órás munka, mint olyan, igazából nem lenne probléma, és valószínűleg a bér összegében is meg tudnék egyezni a munkáltatómmal úgy, hogy az számomra megfelelő legyen.
Inkább az érdekelt volna, hogy a 4 órás foglalkoztatás mennyire "ér kevesebbet", mint a 8 órás (és itt nem a bér összegére gondolok, hiszen az nyilvánvalóan kevesebb.)

Ezenkívül:
-ha még idén szülök: mi a TGYÁS/GYED alapja? Az előző év? Akkor még GYED/GYES volt.
-ha jövőre szülök: akkor az idei év --> GYED jan-márc. + a részmunkaidős bérem? Nem értem...

Bocsi, ha értetlen vagyok... :))))

elintézzük.hu on 2010, február 5 - 11:23

Kedves Nyunyóka!
Nem állítjuk, hogy egyszerűek a szabályozások, tehát semmi gond azzal, ha marad még kérdeznivalód:)

•Tehát akkor a részmunkaidős foglalkoztatásról:
- a részmunkaidőben foglalkoztatott teljes jogú biztosított; - a munkavállalói juttatások tekintetében az időarányosság elvét alkalmazzák, ha a juttatásra való jogosultság a munkaidő mértékével összefügg;
- a személyi jövedelemadó vonatkozásában viszont nem áll fenn ez az „időarányossági elv”: tehát a részmunkaidőben foglalkoztatottat is megilleti – ha jogosult rá - az adójóváírás, ill. megillette az adómentes juttatások (amelyek jószerével megszűntek) adómentessége
- a részmunkaidő a szolgálati idő számításánál jelenthet „hátrányt”, mert ha az így foglalkoztatott nyugdíjalapot képező jövedelme a minimálbérnél kevesebb, akkor a biztosítási időnek csak az arányos időtartama vehető figyelembe szolgálati időként. (erre írtuk egyszerű példaként: a minimálbér fele”fél” szolgálati időt jelent)

•A tgyás és gyed-jogosultság megítélésénél minden ugyanúgy működik, mint teljes foglalkoztatottságnál, csak épp’ a napi átlagkereset számításának alapja a részmunkaidős bér lesz.
- Tehát először a szülés előtti évet nézik. Ha nincs legalább folyamatos 180 bérezett nap (ha idén szülnél, nem lenne, mert a gyed, gyes nem számít annak), akkor nézik a jogosultság kezdő napját megelőző 180 naptári napi átlagot. (mondjuk dec. 17-et megelőző 180 napot). Ha idén, közvetlenül a szülés előtt meglenne a 180 napod, akkor ebből átlagolnának, a tgyás összege a napi átlagkereset 70 %-a.
- De ha ott sem lenne meg a 180 napi jövedelem (mert pl. 5 hónapnyi munka után táppénzen kéne maradnod), akkor a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér kétszerese 30-ad részének figyelembevételével állapítanák meg. Ha azonban a járulékalapot képező jövedelmed a minimálbér kétszeresét nem éri el, a tényleges jövedelmedet veszik figyelembe.
Reméljük, most sikeresebben vettük az akadályt, és érthetőbben sikerült elmondanunk ezeket a nehezen egyszerűsíthető szabályokat:) Ha mégsem, nyugodtan írj!