Kedves Szakértők!
Az alábbiakban kérném a segítségeteket:
A munkahelyem felé írásban jeleztem, hogy szeretnék
visszatérni GYES mellett dolgozni. Amíg GYED-en voltam, a
munkaköröm ill. a terület, ahol dolgoztam megszűnt, mert
centralizálták a feladatokat Bpestre. Ebből adódóan most
más munkakört ajánlottak fel, amit én elfogadnék, azonban a
cég jelezte, hogy az a jelenleg bevett gyakorlat, hogy a
visszatérő kismamákat részmunkaidőben foglalkoztatják: vagy
napi 6 órában, vagy heti 4 nap*8 órában.
Az első kérdésem, hogy köteles vagyok-e elfogadni a
részmunkaidős foglalkoztatást, avagy hivatkozhatok-e
valamilyen jogszabályra, mely szerint a jelenlegi gyakorlattól
függetlenül én teljes munkaidős foglalkoztatást szeretnék
kérni?
Illetve, amennyiben én nem fogadnám el a részmunkaidős
foglalkoztatást, van-e valamilyen jogkövetkezménye?
Továbbá még az a kérdésem merült fel, hogy amennyiben most
1 évet dolgoznék, de esetlegesen részmunkaidőben, egy
második baba tervezése kapcsán elegendő lenne-e a TGYS, GYED
jogosultsághoz a 365 nap bérezett nap, vagy fontos hogy 365 nap
8 órás bérezett napom legyen?Vagyis problémát jelenthet-e a
jogosultságnál, ha részmunkaidőben lennék előtte
foglalkoztatva?
VAlamint hogy kell számítani a biztosítási jogviszonyt, ha
egyébként 1999.óta dolgozom a cégnél, 2008-ban született
meg a gyermekem, es jelenleg a szabadságomat töltöm.
Beszámít-e a most kivett felgyülemlett szabadság a 365 napos
jogviszonyba?
Ha esetlegesen 2011-ben tőlem is megválna a cég, ahogy a
gyermekem betölti a 3.évet, hogyan lenne érdemes tervezni a
kistesoót, hogy TGYS-re és GYED-re is jogosult legyek, és ne
csak GYES-re?
Még egy kérdés...ugye jól gondolom, hogy a cégnek a
felgyülemlett szabadság kifizetésekor az előző két évben
béremelésekkel növelt bérrel kell számfejtenie a
szabadságra jutó bért? Egyelőre bérfejlesztés nélküli
szabadságra eső bért kaptam, de "reklamálhatok" ezzel
kapcsolatosan a munkáltató felé?
Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszotokat:
Mirabella
Kedves Mirabella!
Helyezd kényelembe magad, készíts oda valami rágcsálnivalót, hiszen annyi kérdést tettél föl egy szuszra, hogy most aztán olvashatsz! :)
Ha nézegetted a levelezéseket a blogon, akkor láthattad, hogy munkajogi kérdéseknél azt tanácsoljuk, hogy a saját konkrét-egyedi esete mindenoldalú végigbeszéléséhez mindenképpen keressen a kismama munkajogászt. Ha nincs talonban:), akkor a Jogpont Hálózat ingyenes szolgáltatását tudjuk ajánlani ® l. www.jogpont.hu ill. http://www.kismamatanoda.hu/jo-tudni/jogpont-halozat-ingyenes-jogi-segitseg-a-munka-vilagaban
De azért nem árt néhány általános támpont a felkészüléshez! És azzal az előzetes jó tanáccsal, hogy a jogi háttér ismeretében is meg kell fontolni, hogy érdemes-e megtenni egy lépést, amit meg lehet tenni.
¨1-2. Kezdjük azzal, hogy Neked van egy határozatlan idejű, teljes munkaidős munkaszerződésed.
- A munkaszerződést a munkaadó egyoldalúan nem módosíthatja, tehát nem mondhatja, hogy márpedig visszatérésed után Te részmunkaidőben fogsz dolgozni! Mindenféle változtatáshoz a munkavállaló beleegyezése is szükséges! A munkaszerződés módosításának részleteiről itt olvashatsz: http://www.kismamatanoda.hu/jogszabalyok/a-munkaszerzodes-modositasa
- A gyermek gondozása címén igénybe vett fizetés nélküli szabadság (munkajogilag a gyes időtartama is ennek minősül) a kismama részére csak lehetőség és nem kötelezvény. Ha a családi-egzisztenciális körülményei vagy bármi más miatt úgy dönt, hogy „vissza kíván menni dolgozni”, akkor a munkáltató köteles ezt lehetővé tenni számára.
- Hogy közben a munkáltató centralizált, és más elképzelései vannak? Gondolom, Te is azt gondoltad, hogy nyugodtan babázol majd a gyerkőc 3 éves koráig…, de most mégis muszáj visszamenned…
A Mt. 151. paragrafusának (4) bekezdése kimondja, hogy:
A munkavállalót, ha a munkáltató működési körében felmerült okból nem tud munkát végezni, az emiatt kiesett munkaidőre (állásidő) személyi alapbére illeti meg.
- Nézzük tovább: mi történik abban az esetben, ha jelzed a munkáltatónak, hogy szívesen elfogadod az új munkakört, de a család egzisztenciális helyzete miatt szükséged van a teljes munkaidős foglalkoztatásra? (Egyébként arról nem írtál, hogy miután Te írásban jelezted korrekten a munkáltatónak a visszatérési szándékodat, akkor a munkáltató is írásban tájékoztatott a változtatásokról???)
Elvileg két lehetősége van: vagy teljesíti a kérésedet, és visszavesz teljes munkaidősnek, vagy – a fentiek értelmében – állásidőre járó bért fizet. Kitenni nem tud, hiszen felmondási védelem alatt állsz a gyes lejártát követő 30. nap végéig:
http://www.kismamatanoda.hu/jogszabalyok/felmondasi-vedelem-0
¨ 3. Bizony ez nagyon jogos kérdés, hiszen hiába lenne kényelmesebb egy gyerekes anyukának 4 vagy 6 órás munka után felvenni az otthoni ritmust, ha további gyermeket tervező családról van szó, akkor különösen indokolt a részmunkaidős foglalkoztatást a jövőbeli ellátások szempontjából is mérlegelni!
- Először egy félreértést tisztázzunk: a tgyás- és a gyed-jogosultsághoz a szülést megelőző két éven belül 365 biztosított nap szükséges. Ez a folyamatos munkaviszonyoddal akkor is megvan, ha nem mész vissza dolgozni, hiszen ebben az esetben a gyerkőccel otthon töltött idő is biztosításban töltött időnek minősül.
Az ellátások összegének számításánál érdekes, hogy van-e a két baba születése között 180(!) bérezett nap, vagy nincs.
Ha visszamész dolgozni, akár részmunkaidőben – egy „részmunkaidős nap” is egy napnyi biztosítási időnek felel meg. Viszont nem szabad elfelejteni, hogy a biztosításhoz kötött ellátásoknál – pl. tgyás, gyed – a számítások alapja a részmunkaidős bér lesz.
- A táppénzjogosultság pedig külön gondolkodnivalót ad, hiszen a gyes melletti munkavégzés esetén mások a feltételek (akár teljes- akár részmunkaidőben: http://www.kismamatanoda.hu/jo-tudni/gyes-melletti-munkavallalas-es-tappenzjogosultsag
/És bár odébb van a nyugdíjazás, nem árt tudni, hogy a szolgálati idő számításánál nem a munkaidő, hanem a munkabér az „arányosítás” alapja… Egy biztos: minimálbér feletti összeggel teljes szolgálati időt lehet szerezni…, reméljük, Neked ennyi információ is megnyugtató./
¨4. Valószínűleg a következő kérdésedre csak szószátyárságból írjuk a választ, hiszen az előbbiekből nyilvánvaló, hogy a folyamatos munkaviszonyod folyamatos biztosítottságot jelent! Akkor is, ha szülési szabadságon vagy, akkor is, ha szabadságon, akkor is, ha betegszabadságon, majd táppénzen stb. A munkaviszonyod megszüntetéséig ez így van…
¨5. Ebből következően: ha gondolkodtok kistesón, és úgy érzed, hogy a munkáltatód a gyes lejártával Tőled is megválna: akkor szerencsés lenne minél hamarabb, leginkább még a gyes első félévében tudni Zsebibabáról…:) Nagyon megkönnyítenétek a saját helyzeteteket, és az ellátások is úgy lennének a legkedvezőbbek (ha táppénzzel is számolni kell…)… Felmondás esetén az ellátásokra való jogosultság oly’ sokféleképpen alakulhatna, hogy ebbe most nem kezdünk bele, különben is kedvezőbb verziókkal kalkulálunk :)
Egyébként itt utalunk vissza a levél elején megfogalmazott jó tanácsra: végiggondolni, érdemes-e meglépni, amit meg lehet lépni egyébként. Tehát nyilván más a helyzet, ha továbbra is ott szeretnél maradni ezen a munkahelyen, ill. ha úgy látnád, hogy megvan a munkáltatóban a jó szándék ehhez; nyilván akkor kompromisszumkészebb az ember, akkor esetleg még a részmunkaidőről is elgondolkodik…
Mi nem szégyellnivalónak, hanem felelősségteljesnek tartjuk, ha valaki számításba veszi a gyermekvállalás előtt az egzisztenciális biztonságot is, hiszen nem mindegy, mennyiből lehet gazdálkodni több gyerekkel…
¨6. A Mt. így fogalmaz a bérkorrekcióról:
84. § A munkavállaló személyi alapbérét a sorkatonai vagy polgári szolgálat teljesítését, illetve a gyermek ápolása, gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadság [138. § (5) bekezdés a) pont], továbbá a közeli hozzátartozó ápolására vagy gondozására biztosított fizetés nélküli szabadság (139. §) megszűnését követően a munkáltatónál az azonos munkakörrel és gyakorlattal rendelkező munkavállalók részére időközben megvalósított átlagos éves bérfejlesztésnek megfelelően módosítani kell. Ilyen munkavállalók hiányában a munkáltatónál ténylegesen megvalósult átlagos, éves bérfejlesztés mértéke az irányadó.
Hatásos tud lenni ennek a paragrafusnak a citálása a „reklamációnál”, illetve a munkajogász nyilván ellát még munícióval :)
Úgy tűnik, minden kérdésedre válaszoltunk, reméljük, ezt sikerült átláthatóan, egyértelműen tennünk! :) Ha mégis maradtak kérdőjelek, akkor keress minket bizalommal!
Kellemes vasárnapot kívánunk az egész családnak!
Üdvözlettel,
a Kismamatanoda és az Elintézzük.hu
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges












Sziasztok!
Gratulálok a pontos, szakszerű és érthető magyarázatokhoz!
Én is szeretnék tanácsot kérni, elég hosszú a leírásom, köszönöm előre is a türelmet.
Nemsokára lejár a gyesem. Egy éve már érdeklődtem, hogy tudnak-e foglalkoztatni a munkahelyemen, a válasz nem volt, amire lényegében számítottam is, mert a munkaköröm speciális, és a cég tulajdonosi struktúrájának változásával lényegében megszűnt az igény az iránt a munka iránt, amit én tudok (az időnkénti igényt külsős megbízásával fedik le). (Az más kérdés, hogy akkor még sajnos nem voltam tisztában azzal a jogommal, hogy köteles foglalkoztatni, vagy ha nem, állásidőt fizetni.)
Mindezek után tehát arra számítottam, hogy most - a gyes lejártával - akkor felmond a munkáltatóm, amivel nekem semmi gondom nincs, ráadásul sok évem van a cégnél, így sok minden jár.
Most tértivevényes ajánlott levelet írtam, megírtam, hogy x-én lejár a gyesem, másnaptól munkára jelentkezem, és kértem, hogy tájékoztassanak a továbbiakról (felgyülemlett szabadság, végrehajtott béremelések, további eljárás stb.) A levél végén kértem, hogy 8 napon belül írásban tájékoztassanak, erre azonban úgy tűnik, nem hajlandó a munkáltatóm, mert a személyzeti főnök mégis telefonon keresett, épp ki volt kapcsolva, csak onnan tudom, hogy ő volt, mert aztán írt egy sms-t is, hogy személyesen akar velem beszélni.
Egyrészt én is kíváncsi vagyok, mit akarhat, ha tavaly már elutasított, másrészt valamiért mégis úgy érzem, hogy jobb lenne ez írásban. Most írtam neki két időpontot, hogy mikor tudnék menni. Azt tervezem, hogy meghallgatom, mit akar, de részemről nem foglalok állást, hanem jelzem, hogy mondjuk 4 napon belül jelentkezem úgy, hogy írásban összefoglalom, ami elhangzott, és reagálok rá, és kérem, hogy ő is reagáljon. Ezt nem utasíthatja vissza, ugye? Ha már a levelemet nem méltatja írásbeli válaszra.
A másik kérdésem a munkakörre vonatkozik. A munkaköröm tolmács-fordító, a végzettségem diplomás német szakfordító és tolmács (ELTE). Soha nem csináltam mást, nem értek máshoz. A cégnél 1997 óta végeztem ezt a munkát, nagy volt rá az igény, mert nagy volt a német tulajdon aránya. Időközben azonban ez lecsökkent, és a kommunikáció (az írásos anyagok nyelve is) az angol lett. Én most attól tartok, hogy – azért, hogy ne kelljen kifizetni azt a sok járandóságot, ami megillet – ki fognak nekem találni egy munkakört, ami azonban titkári, asszisztensi jellegű lesz, mert van egy német ügyvezető, akinek ugyan néha le kell fordítani ezt-azt németre, vagy némi német tolmácsolás, de azzal nem lehet kitölteni egy 8 órás állást. Én viszont nem vagyok asszisztens, soha nem végeztem ilyen munkát, és a személyiségemben sem vagyok rá alkalmas. Na most: ha elutasítok egy ilyen munkakört, az már túl van az "ésszerű" elutasítás határán, vagy megsértem-e vele az együttműködési kötelezettségemet? Mi a véleményetek?
És még egy kérdés, ha lehet: Az első gyerekem 2005-ben született, erre az évre bent maradt 21 nap szabim. Tgyás, majd (operáció miatt) gyermekápolási táppénz következett a gyermek 1. éves koráig . Akkor már kimutatták a 2. terhességet, de még nem volt biztos, hogy megmarad-e (lombik babák). Ezért átmenetileg kivettem a 21 nap 2005-ös szabit, majd, amikor stabillá vált a terhesség, saját jogú táppénzre mentem, mert veszélyeztetettnek minősítették a terhességet. Mindezt egyeztettem a cég munkaügyesével, és az ő tanácsára jártunk el így. Aztán 2007. június végén megszületett a 2. baba, vele már minden a klasszikus rend szerint ment. Jól gondolom-e, hogy a 2006-ra, 2007-re és 2008-ra is a teljes éves szabadságom illet meg visszamenőleg + a pótszabadságok. (2006. 03. 15-ig tgyás, aztán szept. 29-ig gyápt, aztán 1 hónap szabi, majd saját jogú táppénz 2007. június végéig, aztán tgyás, gyed.) 2009-re már nem jár szabi, ha jól gondolom, mert az már teljes egészében a gyed 2. éve.
Köszönöm előre is a válaszotokat.
üdvözlettel
Mernszike
Nagyon köszönöm az érthető, hivatkozásokkal ellátott
szakszerű, alapos tájékoztatást, nagy segítséget
nyújtottatok (a barátaink körében is terjeszteni fogom ezt az
oldalt, mert nagyon örülök, hogy rátaláltam)!
Már csak egy dolog nem teljesen világos, a két baba
születése közötti 180 bérezett nappal kapcsolatosan lenne
kérdésem.
Lehet, hogy butaságot kérdezek, és mindenki más számára
teljesen egyértelmű, de inkább megkérdezem, mint hogy
elszámoljak valamit...a 180 bérezett napot hogyan kell
számolni? Beleszámítódik a szabadság, betegszabadság, a
munkában töltött nap. A hétvégék nem számíthatók bele,
ugye? (Tehát ha mondjuk átlagosan 20 munkanapot veszek
figyelembe, nagyjából 9 hónapot mindenképp érdemes dolgozni,
hogy meg legyen az ellátásokhoz szükséges 180 bérezett nap.
Az világos, hogy mindenképp kell 180 nap, és nem lehet annál
kevesebb )
Várom válaszotokat, és még egyszer nagyon köszönöm az
eddigi segítségeteket:
Mirabella
Kedves Mirabella!