Tisztelt Szakértők!

Segítségüket szeretném kérni táppénzzel és gyessel
kapcsolatban. Második babámat várom július végére. Kisfiam
2 éves szülinapjától, 2010 november közepétől kivettem a
felhalmozódott szabijaimat, december végétől
betegszabadságon, majd táppénzen vagyok jelenleg is,
veszélyeztetett terhesként sajnos. A táppénzem kb bruttó
210e Ft. Első kérdésem ezzel kapcsolatos, hogy a most
elfogadott, májustól érvénybe lépő táppénz szabályok
módosítása mennyiben érint majd engem?
Másik kérdésem a gyeshez kapcsolódik. Kisfiam 2.
szülinapjától, azaz novembertől a férjem igényelte a gyest,
ami az új szabályok szerint március 31ig jár nekünk, hiszen
férjem 8 órában dolgozik. Mi a módja a gyes lemondásának?
Nekünk kell lépnünk ez ügyben, vagy magától megszűnik (azt
a tájékoztatást kaptuk ugyanis az egyik ügyfélszolgálaton,
hogy nincs teendőnk, megszűnik magától, de ezt máshol nem
erősítették meg..)?
Válaszukat és segítségüket előre is köszönöm!
Üdvözlettel,
Timea

 

Kedves Tímea!

 

Nyugalom, izgalomra semmi ok! :) Foglalkozzon csak a Pocaklakóval, szerencsére a feltett kérdésére kedvezően tudunk válaszolni.

 

♦ A táppénzszabályok módosítása nem érinti Önt, az új szabályokat kizárólag a 2011. április 30-át követően megállapított táppénzre kell alkalmazni. Ez az Ön esetében nagyon szerencsés, mert az új szabályozás szerint csekélyke 54.000-rel lenne kevesebb a táppénz bruttója, havonta…

 

♦ És szükség is lesz erre a „többletre”, ha le kell mondaniuk a gyes-t. Mert hogy le kell mondani, mert március 31-ét követően teljes munkaidős foglalkoztatás mellett „nem jár”a gyes, és bizony Önöknek kell lépniük, mert az Államkincstár honnan is tudná különben, hogy a férje 8 órában dolgozik majd változatlanul, vagy épp’ 6 órás munkaköre lett?! :) Igen, tudjuk, az ügyfélszolgálatosok tudnak „érdekesen” válaszolni.

Kétféleképpen is lemondhatja a férje a gyes-t:

● A MÁK néhány Igazgatóságán létezik erre egy formanyomtatvány: „Nyilatkozat folyósítás lemondásáról”.

● De ugyanúgy megteszi, ha leírja egy A/4-s lapra a következőket:

- alapadatok: név, születési hely /idő, TAJ, anyja neve, lakcím

- a gyermek neve, TAJ száma, születési ideje

- alulírott, kijelentem, hogy a gyermekgondozási segély folyósítását lemondom, mert 2011. április elsejétől változatlanul 8 órás munkakörben dolgozom.

Ha postán küldik, akkor ne feledkezzenek el: ajánlott-tértivevényes formában tegyék, és természetesen gondosan őrízzék a feladást igazoló blankettát.

 

Reméljük, ezek voltak a legnagyobb gondok! :)

Vidám perceket a kisfiukkal és nagyon örömteli babavárást kívánunk!

Üdvözlettel, a Kismamatanoda