Tisztelt Szakértő!

Szeretném a segítségét kérni a TGYÁS, valamint GYED
összegének megállapításához, illetve volna még pár,
témához kapcsolódó kérdésem, már most előre elnézést
kérek a hosszú levelemért.

Első gyermekünket várjuk férjemmel, gyermek születésének
várható ideje 2011. január 10-e körül van. A jelen
szabályok szerint a TGYÁS igénylését a kiírt szülés
időpontja előtt 28. naptól lehet igényelni, tehát még 2010.
december elején el kell kezdenem ennek igénylését a
munkahelyemen (nem TB kifizető hely) a munkaügyisen keresztül
ahhoz, hogy - ha jól értem - a TGYÁS számítása a 2009-es
évi jövedelmemen alapuljon, mely évben a törvény által
szükségesként előírt 180 nap munkahelyi bér, valamint
megvan a megkívánt biztosítottsági időszak is. Nem tudom,
hogy milyen adatokra van szüksége a számításhoz, ezért
igyekszem leírni mindent. 9 és fél év bejelentett,
megszakítás nélküli, határozatlan idejű munkaviszonnyal
rendelkezem, 2009-ben a havi bruttó jövedelmem 510.000,- forint
volt. 2009-ben 27 és fél nap szabadságot vettem ki, és 20
napot töltöttem táppénzen. Azonban a munkaügyisünk azt
mondja, hogy 2 évet néznek a számításhoz. Én
veszélyeztetett terhesként táppénzen vagyok, 2010-ben csak
május közepéig dolgoztam. Persze a táppénz első 10 vagy 15
napja betegszabadság, ez beleszámít a bérezett napok
számába, azonban 2010-ben nincs meg a 180 napom, így most
kicsit tanácstalan vagyok azt illetően, hogy melyik évemet
fogják alapul venni. Azt talán jól gondolom, hogy ha 2011-ben
igénylem meg a TGYÁST-t, akkor jelen évemet fogják a
számítás alapjául venni, de mivel itt nincs meg a 180
bérezett napom, így a minimálbérből számítanak. Ezt
elkerülendő mindenképpen szeretném még 2010-ben beadni az
igénylésemet.

Tudom, hogy még messze van, de szeretnék felkészült lenni,
ezért volna pár kérdésem (elnézést, ha olyan dolgokat
kérdeznék, amik egyébként maguktól értetődőek):

* Ha szülés előtt szeretném megigényelni a TGYÁS-t,
akkor pontosan melyik nyomtatványt kell kitöltenem és melyiket
a munkáltatónak? Az OEP honlapján több igénybejelentőt,
nyilatkozatot és pótlapot is találtam.

* Amennyiben szülés előtt lenne az igénylés, úgy
bizonyos adatokat eleve nem tudok még megadni a
formanyomtatványhoz(gyerek pontos születési időpontja, neve,
tajszáma), illetve nem tudok becsatolni a kitöltési útmutató
által kért iratokat (szülési kórházi bizonyítván, gyerek
anyakönyvi kivonata). És ugyanígy ebben az esetben a
munkáltató is csak úgymond "hiányosan" tudja kitölteni a
nyomtatványokat. Ha viszont hiányosan van kitöltve a
nyilatkozat, akkor hogyan bírálják el?

* A szülés előtti igénylés esetén részemről milyen
iratokat kell odaadnom a munkáltatónak, hogy a
nyomtatványokkal együtt továbbküldje az OEP-nek?

* Ha a munkáltatómat írásban kérem, (hogy nyoma is
maradjon), hogy készítse el, akkor ugye neki kötelessége ezt
megcsinálnia? Nekem a fentebb már írtak miatt fontos, hogy
anyagilag ne járjak rosszul és a 2009-es évemet vegyék alapul
a számításnál.

* Mit jelent pontosan az, hogy a kiírt szülést megelőző
28. naptól lehet igényelni? Ez munkanap vagy naptári nap?
Egyszerűen csak visszaszámolok 28 napot és onnantól lehet
igényelni?

* A veszélyeztetett terhesség miatt kiírt táppénz marad
a szülésig marad, vagy a szülés előtt kötelezően szülési
szabadságra kell mennem ahhoz, hogy a TGYÁS igényelhető
legyen, hiszen azt tudom, hogy a szülési szabadság idejéig
jár a TGYÁS? Ezt először a háziorvosnál kell intézni, aki
megszünteti a táppénzt és utána a munkahelyen bejelenteni,
hogy akkor helyette szülési szabadságot szeretnék?

Nagyon köszönöm a segítségét. Azt hiszem ez az egész
nekem jelenleg egész bonyolultnak tűnik, igénybe fogom venni a
csapatuk segítségét.

Köszönettel:

M.

Kedves M.! :)
Teljesen természetesnek gondoljuk, hogy szeretne felkészült lenni :), nemcsak a szülésre, hanem azokból az ellátásokból is, amelyektől jövendő nagyobbacska családjuk egzisztenciája függ a Baba születése utáni két évben. Mindig örülünk, ha egy végiggondolt kérdéssorral találkozunk. Van mire válaszolni, van mit helyretenni most is :)
Ha kényelmesen elvackolódott, akkor kezdhetjük is!
• A tgyás-hoz és a gyed-hez szükséges jogosultsághoz a szülést megelőző két évet nézik: Önnek folyamatos munkaviszonya van hosszú ideje, tehát túlteljesíti az ellátások igénybevételéhez minimálisan szükséges 365 napot (ami a gyed hosszúságának meghatározásához nagyon jó: Ön kislánya? kisfia? kétéves koráig biztosan igénybe veheti a gyermekgondozási díjat), valamint biztosított lesz a szülés időpontjában is, a levele alapján.
Eddig a jogosultsághoz szükséges biztosítási jogviszonyt néztük: a két feltétel együttesen teljesül.
• A tgyás összege a napi átlagkereset 70 %-a;
a) a naptári napi átlagjövedelem megállapítása a táppénzre vonatkozó rendelkezések szerint történik, ha a biztosított rendelkezik
- a terhességi-gyermekágyi segély kezdő napját megelőző naptári évben
- vagy a szülést közvetlenül megelőzően visszafelé számítva 180 napi jövedelemmel.
Tehát: nagyon okosan gondolja, hogy az Ön esetében rendkívül fontos a tgyás igénylésének időpontja.

• A terhességi-gyermekágyi segély a szülési szabadság időtartamára – annak 168 napjára - jár. A szülési szabadságot pedig legkorábban a szülés várható időpontja előtti 28. naptól lehet igénybe venni, legkésőbbi indulása pedig a szülés napja. A szülés előtti igénylésnél valóban visszafelé számoljuk a naptári napokat: pl. 2011. január 10 - i időponttal számolva a szülési szabadság legkorábban 2010. december 13-ánn, Luca napján indítható.
És Önnek, kedves M., mindenképpen ez a 2010. decemberi tgyás-igénylés az érdeke, hiszen ebben az esetben a tgyás-számítás alapja a 2009-es év lesz, tehát tetemes félévnyi ellátással számolhatnak (350 ezer körüli bruttóval, és ebből csak jövedelemadó-előleget vonnak).
- A másik verziót csak azért írjuk le, hogy tisztán lássa a lehetőségeket, illetve, hogy egy-két „apróság” a helyére kerüljön valóban.
Abban az esetben, ha 2011-ben, a szülés napjától venné ki a szülési szabadságot, s igényelné a tgyást, akkor valóban az a 2010-es év lenne a számítás alapja, amelyben nincs ill. nem lesz meg a 180 bérezett napja, hiszen -ahogy írta - május közepétől keresőképtelen. A keresőképtelenség első 15 munkanapja (ami naptári napban, ugye, több) betegszabadság, tehát bérezett napnak minősül, de ezzel együtt sem lenne meg a 180 nap…
b) Ebben az esetben nem a táppénzszabályok alapján történne a tgyás összegének megállapítása, hanem a napi összeget a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér kétszerese 30-ad részének figyelembevételével állapítanák meg Önnek… (tehát még ebben az esetben sem a minimálbér alapján!)
De mi már tudjuk, ugye, kedves M., hogy ez a rosszabbik forgatókönyv, amelyet el lehet és el kell kerülni, méghozzá úgy, hogy a tgyás-t a szülés előtti 28. naptól igényli.
• És akkor jön a következő kérdéscsokor, amely a „technikai kivitelezésre” vonatkozik :)
Teljesen igaza van, ebben az esetben az igényléshez szükséges nyomtatványokat nehéz lenne kitölteni alapvető adatok ismerete nélkül. De erre nincs is szükség, hiszen mást kell benyújtani az igényléshez, ha a szüléstől és mást, ha egy szülés előtti időponttól adja be a kismama.
- Az Ön esetében kell egy igazolás a terhes állományba vételről, és ennek az igazolásnak a dátuma lesz a szülési szabadság 1. napja (a példánknál maradva: december 13-a). Nem marad tehát táppénzen a szülésig, hiszen a tgyás igénylésének feltétele a szülési szabadság elindítása.
Tehát ha az igényléskor még nem született meg a baba, akkor ezt a terhes állományba vételről kiállított orvosi igazolást és a terhes gondozási kiskönyvet (általában fénymásolják a szükséges oldalakat!) kell leadnia a munkahelyén – átvételi elismervénnyel! -, akkor is, ha nem kifizetőhely.
A munkáltatónak munkavállalója igényléséhez a „Foglalkoztatói igazolás” elnevezésű nyomtatványt kell kitöltenie a szükséges pótlapokkal együtt, és a biztosított kismama által benyújtott igazolásokkal együtt 3 azaz három munkanapon belül továbbítania kell a székhelye szerint illetékes REP-hez (Regionális Egészségbiztosítási Pénztárhoz).
El szoktuk azért mondani, hogy érdemes tájékozódni a helyi tapasztalatokról, mert sok kismama panaszkodik arról, hogy munkáltatója pontatlanul, hiányosan, késéssel továbbította a szükséges anyagot, és ezért csúszott az ellátás kifizetése. Ha érdeklődésére aggodalomra okot adó történeteket hallana, akkor érdemes lenne kézbe venni az ügyintézést… Biztos, hogy több macerával jár, különösen hogy lesz egy második menet, a Baba születése után…De egy profi csapat segítségével mindez gyerekjáték! :) www.elintezzuk.hu
Úgy tűnik, mindenre válaszoltunk, de ha a válaszunk újabb kérdéseket generálna, akkor sincs semmi gond: csak sorolni kell az újabb tisztázandókat, és mi újra szívesen válaszolunk! :)
Kispapát is üdvözli, és könnyű, örömteli babavárást kíván,
a Kismamatanoda és az Elintézzük.hu csapata

Kohut Annamária on 2012, január 18 - 11:40

Tisztelt Szakértő!

Az lenne a kérdésem, hogy az elmúlt két évben a Bruttó bérem 525.000.- ft volt.Tavaly októberben született meg az első gyermekem. Az a kérdésem, hogyha még egy gyermeket vállalnánk jövőre,akkor hogy számítódik a T-GYÁS?
Valahol úgy hallottam, hogy ha 2 éven belül megszületik a második gyermek is akkor az előző munkában megállapított jövedelmet veszik figyelembe. Ez igaz?

Segítségét előre is köszönöm:
Funkné Kohut Annamária

barby on 2010, június 22 - 07:59

Kedves szakértő!
2010 szept.02.várjuk első kisbabánkat.2010.jan.22.óta van bejelentett munkaviszonyom.A kérdésem az lenne hogy milyen támogatások illetnek meg?És hogy most eltudok e menni táppénzre vagy betegszabadságra,vagy szülési szabadságra ?Melyik jár ilyen esetben?Ha táppénzre megyek az beszámít é munkaidőbe?bár az új törvény szerint már nem elég a 180 nap,ha jól tudom.Ilyenkor ugyan azt a gyest kapjuk amit az akinek egy napja sincs bedolgozva?Még egy utolsó kérdés :nekem van 10 év munkaviszonyom bedolgozva de nem 2 éven belül azzal mi történik?Elöre is köszönöm válaszát.

Szakértő on 2010, június 22 - 09:17

Kedves Barby!

Sok kérdést tett föl, és szívesen válaszolunk, csak kérjük, előtte olvassa el rövid tájékoztatónkat, amely sajnálatosan elkerülte a figyelmét:

"Kedves Kismamák és Kispapák!

Köszönjük, ha hozzászóltok a Kismamatanoda bejegyzéseihez, ötletekkel, tanácsokkal segítetek egymásmak, megosztjátok tapasztalataitokat.

Ugyanakkor kérünk Benneteket, vegyétek figyelembe, hogy személyre szabott tanácsadást - mi jár, mennyi, mit tegyek szerintetek - csak a VIP mama klub tagjainak tudunk nyújtani, így csak akkor tudunk azokra válaszolni, ha a Levél nekünk menüpontban külditek el nekünk. Ha kártyát szeretnétek rendelni, a Kártyaigénylés menüpontban tehetitek meg, majd a kártyát kézhez véve, a kártyaszámot feltüntetve írjátok meg az összes Titeket érintő kérdést! :)

Várjuk leveleiteket, kommentjeiteket, és olvassatok gyakran minket, hogy gondtalanabb és még boldogabb lehessen a babavárás!"

Barby, várjuk VIP mamaként való jelentkezését :)
Üdvözlettel, a Kismamatanoda csapata

Mariann on 2010, június 21 - 15:26

Tisztelt Szakértő!

Sajnos muszáj vagyok újból szabadkozni, megintcsak elkavarodtam és kezdem magam butácskának érezni. Azt értem, amit írt, hogy a kiskönyvbe csak a terhesgondozást végző orvos pecsételhet, ő tudja, hogy mire van jogosultsága, a terhesgondozáson, ultrahangokos vizsgálatokon, stb. pecsétel is, (meg a védőnő is és a háziorvos is), azonban az EKG, fogászat és a tüdőszűrés helyére nem pecsételhet, hiszen azokat a vizsgálatokat fogorvos, kardiológus, röntgenorvos csinálja, úgy vélem, hogy egy szülész-nőgyógyásznak nincs igazából jogosultsága ahhoz, hogy az ő leleteiket helyettük beírja és lepecsételje (lehet, hogy nem is ért hozzá). Én mindenesetre eddig mindenhova vittem a kiskönyvemet, a fogorvos a szűrés után dátumozott és pecsételt, mondta, hogy így szokták, gondoltam ugyanez lesz a helyzet az EKG-val és tüdőszűréssel is. Ezek szerint rosszul csináltam?

Köszönettel ismét a válaszáért:
Mariann.

Szakértő on 2010, június 21 - 20:59

Kedves Mariann!

Első babát várva miért lenne "butácska", ha mindezt nem tudja? :)

Az Ön által említett szakorvosi vizsgálatok (a fogorvosnál, kardiológusnál stb.) inkább "egészségmegőrzés"-nek minősülnek, s ebben az értelemben el is különülnek a tulajdonképpeni terhesgondozástól, - mint ahogy a kiskönyvön belül is más helyen szerepelnek -, ezért mondják a szakorvosok, hogy "így szokás" - ők pecsételik a saját vizsgálataikat.
A lényeg az, hogy ezeken kívül meglegyen a "szorosan vett" terhesgondozáson a legalább négy darab pecsét :)- erre jogosult orvostól ill. a "várandós gondozást végzők"-től /ha még ilyen néven szerepelnek a könyvecskében :)/.

Ez biztosan meglesz, tehát a szükséges igazolásnak nem lesz akadálya. Az ellátások szempontjából nem lesz túlzott szerepe a terheskiskönyvnek. Nyugalom, Mariann :)

És természetesen szívesen várjuk további jelentkezéseit is!
Üdvözlettel, a Kismamatanoda csapata

Mariann on 2010, június 22 - 11:52

Tisztelt Szakértő!

Most is, mint mindig, köszönöm a válaszát, mindig megnyugtat. A legközelebbi kérdésözönig (ami biztosan lesz még az idő múltával) most azt hiszem, hogy minden kérdésemre megkaptam a választ.

Köszönettel: Mariann.

Szakértő on 2010, június 23 - 16:24

Kedves Mariann!

Most is, mint mindig, nagyon szívesen válaszoltunk :)
Köszönjük a visszajelzését, mert éppen a nyugodt, feszültségmentes babavárást szeretnénk segíteni.

Mariann, nagyon örömteli hónapokat kívánunk! De mindig tudja, ha valami elkezdené aggasztani, mi itt vagyunk :)

Szép nyarat kívánunk Önnek és a Kispapának is,
üdvözlettel,
a Kismamatanoda csapata

Mariann on 2010, június 21 - 08:41

Tisztelt Szakértő!

Elnézését kérem, ismét van egy kérdésem, igazság szerint nem biztos, hogy erre Ön tud válaszolni, de azért megkérdezem. A várandós kiskönyvbe mindenféle pecséteket kell gyűjtögetni - EKG, fogászati szűrés - így legutóbbi tüdőszűrés vizsgálati idejét is be kell jegyezni. A legutóbbi tüdőszűrésem ez év januárjában volt, de egy magánhelyen, pontosabban a cégünk egy egészségügyi szolgáltatóval kötött szerződést, és így a munkavállalók bizonyos alapszolgáltatásokat ingyen vehetnek igénybe. A szűrővizsgálatok közül a tüdőszűrés is ingyenes volt. Előtte a kerületi SZTK-ban 2008. decemberében voltam utoljára tüdőszűrésen.

A kérdésem az, hogy a későbbiekben folyósítandó segélyek szempontjából hátrányt jelent-e, hogy ha esetleg a korábbi, 2008-as tüdőszűrés eredménye pecsételődik be a kiskönyvbe. Bár van 2010-es is, azonban mivel a céges "egészségügyi kártya" nem terjed ki a terhesgondozásra (függetlenül attól, hogy még bőven nem voltam terhes, amikor a tüdőszűrés készült), ezért nem biztos, hogy sikerül a 2010-es eredményt beleíratnom a terhes kiskönyvbe (bár dolgozom rajta), ámbár megvan a lelet és a felvétel is.

Illetőleg a másik kérdésem ezzel kapcsolatban, hogy számít-e, hogy csak egy orvosi pecsét kerül a kiskönyvbe, vagy minden esetben kell az intézményi, SZTK-s pecsét is a különböző vizsgálatokhoz? Mert én például a fogászatot is magánhelyen csináltattam, és itt csak az orvosi pecsét került bele és ha sikerül, valószínűleg a tüdőszűrés részre is csak egy orvosi pecsét kerül majd. Ebbe nem köt bele az OEP?

Köszönettel és elnézést a meglehetősen nem témába vágó kérdésekért, de nem tudtam kinek feltenni őket.

Üdvözlettel: Mariann.

Szakértő on 2010, június 21 - 13:30

Kedves Mariann!

Áttételesen kapcsolódik ugyan az ellátásokhoz a kérdése, de azért mi próbálunk utánajárni olyan problémáknak, amelyek egy kismamát egyáltalán érinthetnek.
Most került föl pl. egy tájékoztatónk a továbbtanulni szándékozó kismamáknak a felvételi stb. kedvezményekről :)

Ilyen értelemben teljesen "témába vágó" az információkérés.
De hogy végre a kérdésére is válaszoljunk:
a terheskiskönyvbe csak a terhesgondozást végző orvos pecsételhet, azt meg az orvosnak tudnia kell, hogy mire van jogosultsága...

Ami lényeges, hogy legyen 4 azaz négy darab olyan pecsétje, amely a terhesgondozáson való részvételt igazolja :)
És majd a terhesgondozáson való min. 4x-i megjelenésről szóló külön és eredeti igazolást ne felejtse el elkérni még a szülést megelőzően! Akkor nem kell majd a Baba születése után ilyenekkel foglalkozni!

Mariann,- azt fogjuk majd sikerként elkönyvelni, ha nem mentegetőzik majd a továbbiakban az újabb kérdései miatt :)
Az élet pörög, mi meg közben el-elakadunk a tennivalóink közben... A Kismamatanoda szolgáltatása azért van, hogy a kismamák, kispapák életüknek ebben a döntő változások előtt álló szakaszában hozzánk tudjanak fordulni, bármikor is jusson eszükbe valami aggasztó, nem tudott..., amikor szükség van valakire, akitől kérdezhetnek.

És akkor csak egyszerűen folytatjuk a beszélgetést :)

Addig is szép napokat kíván,
a Kismamatanoda

Mernszike on 2010, június 16 - 15:01

Kedves Kismamatanoda csapata!
Én is figyelmetlen voltam a kérdésemmel, ezért elnézést kérek!!!
Teljesen érthető, amit írtok, kértek, csak az ember nem figyel... Még egyszer elnézést!
Mernszike

Szakértő on 2010, június 16 - 20:48

Kedves Mernszike!

Nagyon kedvesen szabadkozol,de ne tedd! Hiszen végül csak észrevetted! :)

Ha van valamilyen ötleted, hogy hogy' lehetne szembetűnőbbé tenni ezeket az infókat, vagy inkább úgy fogalmaznánk, hogy ha tetten tudod érni, hogy "mi teszi lehetővé" ezt a "figyelmetlenséget" (pl. rossz helyen jelenik meg a szöveg?)akkor írd meg nekünk, sokat segítenél vele!

És reméljük, hamarosan folytatjuk a beszélgetést!

Addig is,
üdvözli az egész családot a Kismamatanoda csapata

Mariann on 2010, június 14 - 19:19

Tisztelt Szakértő!

Köszönöm az információt, akkor ezt a 15 napot igencsak sokára fogom viszontlátni, nem baj, jó lesz később is, egyszer csak visszamegyek dolgozni.

Viszont közben észrevettem, hogy egy kérdésemre a választ még mindig nem teljesen értem, kérem legyen szíves ezt is helyrerakni a fejemben: valahogy még mindig a formanyomtatványoknál vagyok leragadva. Jól értem ugye, hogy ha ezt a tgyás-t szülés előtt igénylem, akkor a nyomtatványon csak azokat a rubrikákat töltöm ki én is és a munkáltató is, amit tudok/tudunk, tehát a babára vonatkozó részek teljes mértékben üresen maradnak, ilyeténmód "hiányosak" lesznek a nyomtatványok, de a hátralévő információkat egy újabb nyomtatvány kitöltésével és a megfelelő, szüléskor megkapott iratokkal beküldésével kell pótolnom.

Köszönöm ismét a segítségét, további szép napot, hetet kívánok.

Üdvözlettel: Mariann

Szakértő on 2010, június 14 - 20:52

Kedves Mariann!

Egyszerűbb is, meg bonyolultabb is a helyzet a szülés előtti tgyás igénylés esetén.

- Bonyolultabb, mert dupla ügyintézést jelent: először a szülés előtt, majd a szülést követően.
A nyomtatványt csak a szülést követően kell kitölteni, amikor már tudható minden szükséges adat :)

- Az ügyintézés első lépésekor nem kell ezzel a nyomtatvánnyal foglalkoznia!

"Az Ön esetében kell egy igazolás a terhes állományba vételről, és ennek az igazolásnak a dátuma lesz a szülési szabadság 1. napja (a példánknál maradva: december 13-a). Nem marad tehát táppénzen a szülésig, hiszen a tgyás igénylésének feltétele a szülési szabadság elindítása.
Tehát ha az igényléskor még nem született meg a baba, akkor ezt a terhes állományba vételről kiállított orvosi igazolást és a terhes gondozási kiskönyvet (általában fénymásolják a szükséges oldalakat!) kell leadnia a munkahelyén – átvételi elismervénnyel!..."

Reméljük, most sikerült egyértelműbben fogalmaznunk, s még nem fog formanyomtatványokkal álmodni :)
A szabadság kivételére meg hamarabb is sor kerülhet, nem csak az első, második stb. gyerkőc 2., 3.(?) születésnapja után...Lehet olyan helyzet két poronty között is, amikor felértékelődhet az a néhány nap! De még ez is nagyon odébb van, fölösleges ezen agyalnunk :)

Mi nem búcsúzkodunk, Mariann, hisz' az a természetes, ha folytatódik majd a beszélgetésünk.

Addig is szép nyarat és nagyon örömteli várakozást kívánunk!
Üdvözlettel, a Kismamatanoda csapata

Mariann on 2010, június 15 - 17:05

Tisztelt Szakértő!

Most lett tiszta az egész, köszönöm, hogy helyrerakta ezt a dolgot is, biztosan nem fogok ezentúl formanyomtatványokkal álmodni :)

Önnek is szép nyarat, a viszontlátásig :)

Üdvözlettel:
Mariann

Szakértő on 2010, június 16 - 20:58

Kedves Mariann!

Őszintén örülünk, hogy sikerült elűzni a rémálmokat! :)

Üdvözlet Önnek is, Kispapának is -
a Kismamatanodától

Mariann on 2010, június 9 - 11:52

Tisztelt Szakértő!

Köszönöm szépen a segítséget, valóban helyretett egy-két dolgot. Most már valóban csak arra kell figyelnem, hogy a munkáltatóm időben intézkedjen.

Egy kérdésem van csak hátra: van még 15 nap szabadságom is. A cég nem fizetheti ki a szabadságaimat, mert azt akkor tehetné, ha otthagynám a munkahelyet. Ezzel a 15 nappal meg lehet hosszabbítani a szülési szabadságot? A szülés előtt 28 nappal tudnék szülési szabadságra menni, - azt gondoltam (nem tudom, hogy helyesen-e) - hogy ezt a 15 napot még kihasználnám és ennyivel hamarabb szüntetném meg a táppénzt. Ezt lehet? Ha nem, akkor ez a szabadság szépen bennmarad a cégnél és ha majd egyszer visszamegyek, akkor ennyivel több napom lesz?

Segítségüket nagyra értékelem.
Köszönettel:
M.

Szakértő on 2010, június 13 - 14:47

Kedves Mariann!

- A szülési szabadság időtartama adott: 168 nap, tehát azt nem lehet meghosszabbítani.
- A táppénzről akkor írhatná ki az orvos, ha keresőképes lenne újra, ami a terhessége 9. hónapjában nem annyira "életszerű"...
-Pénzbeli megváltásra szerencsére :) tényleg nincs lehetőség,
-Tehát nyugodtan hagyja szaporodni a 15 napnyi szabadságát, jól fog az még jönni évek múlva :)

Kívánjuk, hogy viselje jól pocakosan is ezt a kánikulát, és higgye el, számunkra a legtermészetesebb, hogy újabb és újabb kérdések jutnak kismamáink eszébe :)
És ilyenkor nagyon szívesen segítünk!

Üdvözlettel,
a Kismamatanoda és az Elintézzük.hu csapata