Kedves Kismamák és Kispapák!

 

Nagyon gyorsan változó jogszabályi háttérrel dolgozunk, mikor megpróbálunk eligazítást adni nektek egyedi-konkrét élethelyzetetekben.

Ezen alapvető feladatunk mellett sok esetben nincs arra lehetőségünk, hogy „lomtalanítsunk”, tehát hogy nyomtalanul eltávolítsunk a honlapról valamennyi „tegnap még igaz”, „mára már elavult” információt.

Azt kérjük tehát tőletek, hogy használjátok a keresőt, ugyanis ily’ módon mindig megtaláljátok a kronológia szerint legfrissebb, tehát naprakész tájékoztatásokat, eligazításokat.

 

Pl. ha a családi adókedvezmény kifejezést beírjátok a „Keresés” funkcióhoz, akkor megtaláljátok eligazító cikksorozatunkat a jogszabály-módosításokról – 2011 januárjában, és ennek alapján magatoktól is tudni fogjátok, hogy az a 2010-es GYIK, mely szerint kizárólag 3 gyermek után vehető igénybe a családi adókedvezmény, már nem érvényes.

 

Igyekszünk a jogszabályok sosem volt mértékű változásának nyomon követése és az ennek alapján történő naprakész tájékoztatás és tanácsadás mellett kigyomlálni a túlhaladott információkat, de a blogban, tehát a levelezésben ez például lehetetlen, hiszen amióta vagyunk, és válaszolunk a kérdéseitekre, követhetetlenül sok szabályozás megváltozott! Itt is fontos néznetek a dátumot, hiszen egy régebbi levélben adott tanács mára teljesen használhatatlannak minősülhet; automatikusan semmi nem használható fel.

 

Amit most, ma válaszolunk nektek, amiről most, ma tájékoztatunk, az korrekt, naprakész – a tegnapi híradást a fentiek értelmében némi óvatossággal kell kezelnetek, a holnapi pedig lehet, hogy gyökeresen más lesz, mint a mai.