KISMAMAKEDVEZMÉNYEK - A FELSŐOKTATÁSBAN

Soha nem volt könnyű a babázás évei után visszatérni dolgozni, a rendszerváltás óta pedig még frusztrálóbb lett a kismamák újbóli munkába állása. Miközben tudvalevő, hogy egy család eltartása egyre kevésbé oldható meg egy fizetésből, és bizony a kismamák munkaerő-piaci értékét sem növelik a kieső évek…

Sokszor hallhatjuk, hogy a képzetlenebb nők számára a gyermekvállalás sok esetben a munkanélküliség elkerülését is jelenti, de a képzettek és a kevésbé képzettek közül is egyre többen gondolkodnak el - hosszú távú megoldást keresve. És ha ilyenkor mérlegre teszik, hogy mi nehezebb: baba mellett tanulni vagy több évnyi kiesés után újrakezdett munka mellett, - még mindig ez utóbbi bizonyul nehezebben teljesíthetőnek.
Így azután egyre többen fontolgatják, hol és hogyan kellene a fizetés nélküli szabadság éveit továbbtanulásra is felhasználni.

Már túl vagyunk azon, amikor „megszólták” azt a kismamát, akinek a napjai nem kizárólag a pelenkázás, a bébipempő-kavargatás és a játszótér háromszögében teltek, ma már elsősorban az anyagi tényezők döntenek a tanulási tervek megvalósíthatóságáról.

2007-ben megszűnt ugyan a felsőoktatás ingyenessége a kismamák számára, mégis érdemes számításba venni azokat a kedvezményeket, amelyek a továbbiakban is segíthetik még a kismamák továbbtanulását.

• Többletpontok

A kormányzat támogatja a kismamák felvételét az egyetemi, főiskolai stb. képzésekre, ezért az érettségivel és a felvételivel megszerezhető pontokon kívül – szigorú feltételek mellett – plusz pontokkal segíti őket – „előnyben részesítés” jogcímén.
Legfeljebb 50 azaz ötven többletpont jár minden alapképzési szakra, egységes, osztatlan képzésre, felsőfokú szakképzésre jelentkezőnek:
- amennyiben gyermeke gondozása céljából fizetési szabadságon van, és terhességi-
gyermekágyi segélyben (tgyás), gyermekgondozási díjban (gyed), gyermekgondozási
segélyben (gyes) vagy gyermeknevelési támogatásban (gyet) részesül

- ÉS a kedvezményre való jogosultságát igazolja: az ellátást folyósító szervtől
(OEP vagy MÁK) kikért igazolást kell benyújtani a választott felsőoktatási
intézménybe.

• Intézményi kedvezmények

De nem csak ez a központi-állami, jogszabályban rögzített támogatás létezik!
A felsőoktatási intézmények maguk is próbálnak kedvezni a kisgyermekeseknek, és az elmúlt években jól látható, hogy a felvételi jelentkezéseknél ebben a körben fontos szempont, hogy mennyire kismama-barát az adott intézmény, és miféle kedvezményeket biztosít a kismamáknak vagy éppen kispapáknak.
Mert hogy ezek a kedvezmények elég változatosak!

- A kötött nappali képzés egy kisgyermeket nevelő számára többnyire elképzelhetetlen, ám a levelező képzés és a távoktatás számos lehetőséget kínál tanulmányaik folytatására, - ez viszont komoly anyagi megterhelést jelent a családoknak.
Érdemes tehát szondázni az intézményeket, ugyanis: van olyan, amelyik a költségtérítéses képzés díjából nyújt engedményt, és van, ahol a tandíj/képzési hozzájárulás árából 30 %-ot elengednek távoktatásos vagy levelező képzés esetén.

- Kétségkívül az anyagi kedvezmények a legdöntőbbek, de érdemes azt is megnézni, hogy az adott felsőoktatási intézmény mivel próbálja még könnyebbé tenni a kismamák/kispapák továbbtanulását.
Mert bizony van olyan egyetem/főiskola, amelyik babamegőrzőt, szakképzett gyermekfelügyeletet biztosít a szülők számára, s így a tanórák vagy a vizsgák idején sem kell görcsölni, hogy kire bízzák a kicsit. Több helyen vannak díjmentesen igénybe vehető baba-mama szobák is. Ezeken a helyeken nagyobb is a kismama-hallgatók száma! 

Egyre többen jönnek rá, hogy ha többnyire „saját erőből” is, de mégis a tudásuk, képzettségük növelése, tehát az „előre menekülés” a leginkább járható út a biztosabb egzisztenciájuk megteremtéséhez.
És ahogy tapasztalható, a felsőoktatási intézmények még a gazdasági szorítások közepette is próbálják plusz szolgáltatásokkal segíteni a kismamákat/kispapákat.

Ha tehát Ön is gondolkodik /Te is gondolkodsz a továbbtanulás mikéntjén, akkor még érdemes a pótfelvételik előtt tesztelni a szóba jöhető tanintézményeket!
Még van idő elgondolkodni ezeken. Még van idő telefonon megtudni a szükséges információkat a helyi kedvezményekről. És még van idő beszerezni a többletpontokhoz szükséges igazolást! 

Okos döntést, sok szerencsét kismamák, kispapák!