1998. évi LXXXIV. törvény – a családok támogatásáról
A jogszabály mai napon hatályos állapota
6. § (1) A gyermek nevelési, iskoláztatási költségeihez az állam havi rendszerességgel járó családi pótlékot nyújt.
(2) A családi pótlék a gyermek védelembe vétele esetén részben természetbeni formában is nyújtható.
(3) A családi pótlék természetben történő nyújtásáról a védelembe vételről határozatot hozó gyámhatóság dönt. Természetbeni formában a családi pótlék védelembe vett gyermek után járó összegének legfeljebb 50%-a nyújtható, legfeljebb egyéves - indokolt esetben ismételten elrendelhető - időtartamra.
7. § (1) Családi pótlékra jogosult
a) a vér szerinti, az örökbe fogadó szülő, a szülővel együtt élő házastárs, az a személy, aki a saját háztartásában nevelt gyermeket örökbe kívánja fogadni, és az erre irányuló eljárás már folyamatban van (a továbbiakban együtt: szülő), a nevelőszülő, a hivatásos nevelőszülő, a gyám, továbbá az a személy, akihez a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 72. §-ának (1) bekezdése alapján a gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyezték
aa) a még nem tanköteles,
ab) tankötelezettsége megszűnéséig a tanköteles,
ac) az általános iskolai, középiskolai, szakiskolai (a továbbiakban együtt: közoktatási intézmény) tanulmányokat folytató és a (2) bekezdésben megjelölt életkorú
saját háztartásában nevelt gyermekre tekintettel;
b) a vagyonkezelői joggal felruházott gyám, illetőleg a vagyonkezelő eseti gondnok a gyermekotthonban, a javítóintézetben nevelt vagy a büntetés-végrehajtási intézetben lévő gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló gyermekre (személyre) tekintettel, amennyiben az aa)-ac) pontokban meghatározott feltételek valamelyike fennáll;
c) a Magyarország területén működő szociális intézmény vezetője az intézményben elhelyezett gyermekre tekintettel;
d) a tizennyolcadik életévét betöltött tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos személy, feltéve, ha utána tizennyolcadik életévének betöltéséig magasabb összegű családi pótlékot folyósítottak;
e) a gyámhivatal által a szülői ház elhagyását engedélyező határozatban megjelölt személy, amennyiben az ab)-ac) pontokban meghatározott feltételek valamelyike fennáll.
(2) A közoktatási intézményben tanulmányokat folytató gyermek után a családi pótlék annak a tanévnek a végéig jár, amelynek időtartama alatt betölti a 23. életévét.
(3) Az (1) bekezdés b) pontjában megjelölt gyám, illetőleg eseti gondnok
a) a javítóintézetben nevelt vagy a büntetés-végrehajtási intézetben lévő gyermek (személy) után járó családi pótlék teljes összegét,
b) a gyermekotthonban lévő gyermek (személy) után járó családi pótlék összegének 50%-át
gyámhatósági fenntartásos betétben vagy folyószámlán helyezi el. A szociális intézmény vezetője a családi pótlék teljes összegét az intézmény költségvetésétől elkülönítetten kezeli és biztosítja a személyre szóló felhasználást. A gyermekotthon vezetője a családi pótlék összegének 50%-át az intézmény költségvetésétől elkülönítetten kezeli és a gyermek teljes körű ellátásának kiegészítésére biztosítja a személyre szóló felhasználást.
(4) Az (1) bekezdés, valamint a 12. §, a 20. § és a 23. § alkalmazása szempontjából saját háztartásban nevelt gyermeknek kell tekinteni azt a gyermeket (személyt) is,
a) aki átmeneti jelleggel tartózkodik a háztartáson kívül kül- és belföldi tanulmányai folytatása vagy gyógykezelése okán;
b) akit 30 napot meg nem haladóan szociális intézményben helyeztek el;
c) aki a szülő kérelmére átmeneti gondozásban részesül, vagy szülőjével együtt családok átmeneti otthonában [Gyvt. 49-51. §] tartózkodik.
(5) Ha a kiskorú szülő gyermekének nincs gyámja, vagy ha a 16. életévét betöltött kiskorú szülő a saját háztartásban nevelt gyermekének gyámjával a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény 77. §-ának (2) bekezdése szerint nem él egy háztartásban, a családi pótlékot a kiskorú szülőnek kell megállapítani.
8. § (1)
(2) A tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek után vagy személy részére járó magasabb összegű családi pótlék annak a hónapnak a végéig jár, ameddig a betegség, súlyos fogyatékosság fennállását a külön jogszabályban előírtak szerint igazolták.
(3) Családi pótlékra jogosult saját jogán
a) a 7. § (1) bekezdésének d) pontjában megjelölt személy,
b) a közoktatási intézményben tanulmányokat folytató, a 7. § (2) bekezdésében megjelölt életkorú, nagykorú személy,
ba) akinek mindkét szülője elhunyt,
bb) akinek a vele egy háztartásban élő hajadon, nőtlen, elvált vagy házastársától különélő szülője elhunyt,
bc) aki kikerült az átmeneti vagy tartós nevelésből,
bd) akinek a gyámsága nagykorúvá válása miatt szűnt meg,
be) ha a 7. § (1) bekezdésének e) pontja alapján a családi pótlék a nagykorúságát megelőzően is a részére került folyósításra,
bf) aki a 7. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti személlyel nem él egy háztartásban.
(4) Ha a közoktatási intézményben tanulmányokat folytató gyermekre tekintettel 18. életévének betöltéséig magasabb összegű családi pótlékot folyósítanak, az ezt követően utána vagy részére folyósított ellátás havi összege meg kell hogy egyezzen a 11. § (1) bekezdésének g), illetve h) pontja alapján megállapított magasabb összegű családi pótlék összegével. Az e bekezdés alapján folyósított ellátás más jogszabály alkalmazásában magasabb összegű családi pótléknak minősül.
9. §
10. § (1) Ugyanazon gyermek (személy) után járó családi pótlék csak egy jogosultat illet meg.
(2)
(3) Ha a gyermek együttélő szülők háztartásában él, a családi pótlékot - együttes nyilatkozatuk alapján - bármelyik szülő igényelheti, mégpedig nyilatkozatuk szerint gyermekenként. Megállapodás hiányában az ellátást igénylő szülő személyéről - kérelemre - a gyámhatóság dönt.
11. § (1) A családi pótlék havi összege
a) egygyermekes család esetén 12 200 forint,
b) egy gyermeket nevelő egyedülálló esetén 13 700 forint,
c) kétgyermekes család esetén gyermekenként 13 300 forint,
d) két gyermeket nevelő egyedülálló esetén gyermekenként 14 800 forint,
e) három- vagy többgyermekes család esetén gyermekenként 16 000 forint,
f) három vagy több gyermeket nevelő egyedülálló esetén gyermekenként 17 000 forint,
g) tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő család esetén, valamint a 7. § (1) bekezdésének b)-c) pontja szerinti intézményben élő, továbbá nevelőszülőnél, hivatásos nevelőszülőnél elhelyezett tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek után 23 300 forint,
h) tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő egyedülálló esetén a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek után 25 900 forint,
i) a 7. § (1) bekezdésének d) pontja szerinti személy esetén - a 8. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével - 20 300,
j) a 7. § (1) bekezdésének b)-c) pontja szerinti intézményben élő, továbbá nevelőszülőnél, hivatásos nevelőszülőnél elhelyezett, a g) és h) pontok alá nem tartozó, továbbá a Gyvt. 72. §-ának (1) bekezdése alapján ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermek, a 7. § (1) bekezdésének e) pontja szerinti személy, valamint a 8. § (3) bekezdésének b) pontja alá tartozó személy esetén 14 800 forint.
(2)
(3) A családi pótlékot - függetlenül az igénylés és megszüntetés időpontjától - teljes hónapra kell megállapítani és folyósítani.
(4)
12. § A családi pótlék összegének megállapítása szempontjából azt a vér szerinti, örökbe fogadott vagy nevelt gyermeket kell figyelembe venni,
a) aki az igénylő háztartásában él, és
aa) akire tekintettel a szülő, a nevelőszülő, a hivatásos nevelőszülő, a gyám családi pótlékra jogosult,
ab) aki közoktatási intézmény tanulója vagy felsőoktatási intézményben első akkreditált felsőfokú iskolai rendszerű szakképzésben, első egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben részt vevő hallgató és rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik,
ac) aki a 8. § (3) bekezdésének a) pontja, valamint a b) pontjának ba)-be) alpontja szerint saját jogán jogosult az ellátásra;
b) aki fogyatékos és szociális intézményi ellátásban részesül, feltéve, hogy őt a gyámhivatal nem vette átmeneti vagy tartós nevelésbe és a családi pótlékot igénylő - a kormányrendeletben foglaltak szerint - vele kapcsolatot tart fenn.
13. § A családi pótlék összegének megállapítása szempontjából egyedülállónak kell tekinteni azt a szülőt, gyámot is,
a)
b) aki saját maga vagy házastársa, élettársa
ba) közoktatási intézmény tanulója, felsőoktatási intézmény első oklevelet szerző hallgatója és jövedelme nincs,
bb) vakok személyi járadékában, vagy fogyatékossági támogatásban részesül,
bc) rokkantsági nyugdíjas, baleseti rokkantsági nyugdíjas, illetve rehabilitációs járadékban részesül, és nyugdíjának járadékának összege nem haladja meg a rokkantsági csoportonként megállapított legkisebb rokkantsági nyugdíj, illetve a legkisebb rehabilitációs járadék összegét és egyéb jövedelme nincs,
bd) nyugellátásban - ide nem értve a bc) pont szerinti nyugellátásokat -, átmeneti járadékban részesül és nyugdíjának, járadékénak összege nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét és egyéb jövedelme nincs,
be) időskorúak járadékában, rendszeres szociális segélyben, rendszeres szociális járadékban, rokkantsági járadékban, hadigondozási járadékban részesül és egyéb jövedelme nincs,
bf) a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte és jövedelme nincs.
14. § (1) Amennyiben a tizennyolcadik életévét betöltött személynek rendszeres jövedelme van, úgy a reá tekintettel, illetve a részére megállapított családi pótlék folyósítását a negyedik hónaptól mindaddig szüneteltetni kell, amíg rendszeres jövedelemmel rendelkezik.
(2) A családi pótlék szüneteltetése a 12. § a) pontja szerinti számítást nem érinti.
15. §
16-18. §
A CSALÁDI PÓTLÉKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK VÁLTOZÁSA 2010. 08. 31-TŐL!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges











