130. § (1) A munkavállalót minden munkaviszonyban töltött naptári évben rendes
szabadság illeti meg, amely alap- és
pótszabadságból áll.
(2) A munkaviszony szünetelésének időtartamára a következő esetekben jár
szabadság:
a) a keresőképtelenséget okozó betegség tartamára;
e) a tartalékos katonai szolgálat idejére, és
f) minden olyan munkában nem töltött időre, amelyre a munkavállaló távolléti díj-, illetve átlagkereset-fizetésben részesül.
131. § (1) Az alapszabadság mértéke húsz munkanap.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott
szabadság a munkavállaló
a) huszonötödik életévétől huszonegy;
b) huszonnyolcadik életévétől huszonkettő;
c) harmincegyedik életévétől huszonhárom;
d) harmincharmadik életévétől huszonnégy;
e) harmincötödik életévétől huszonöt;
f) harminchetedik életévétől huszonhat;
g) harminckilencedik életévétől huszonhét;
h) negyvenegyedik életévétől huszonnyolc;
i) negyvenharmadik életévétől huszonkilenc;
j) negyvenötödik életévétől harminc
munkanapra emelkedik.
(3) A hosszabb tartamú
szabadság abban az évben illeti meg először a munkavállalót, amelyben a (2) bekezdésben meghatározott életkort betölti.
132. § (1) A fiatal munkavállalónak évenként öt munkanap
pótszabadság jár, utoljára abban az évben, amelyben a fiatal munkavállaló a tizennyolcadik életévét betölti.
(2) A szülők döntése alapján gyermeke nevelésében nagyobb szerepet vállaló munkavállalót vagy a gyermekét egyedül nevelő szülőt évenként a tizenhat évesnél fiatalabb
a) egy gyermeke után kettő,
b) két gyermeke után négy,
c) kettőnél több gyermeke után összesen hét
munkanap
pótszabadság illeti meg. A
pótszabadság szempontjából a gyermeket először a születésének évében, utoljára pedig abban az évben kell figyelembe venni, amelyben a tizenhatodik életévét betölti.
(…)
133. § (1) Ha a munkavállaló munkaviszonya év közben kezdődött, részére a
szabadság arányos része jár.
(2) Ha a rendes
szabadság kiszámításánál töredéknap keletkezik, a fél napot elérő töredék egész munkanapnak számít.